2008. május 25., vasárnap

A lányok megbolondultak?

Avagy mi történik, ha három kielégítetlen lány...
Nemrég fedeztem fel ezt az oldalt és beleolvasva a történetekbe, meghozta a kedvemet, hogy én is leírjam nem egészen szokványos kalandomat. Az időpont tavaly nyáreleje, az érettségi díjkiosztó után nemsokkal. Unalmas, meleg napnak ígérkezett a mai. A délelőttöt kellemes tespedéssel töltöttem és a továbbiakra is ez volt betervezve.
Azonban délutánra Ágnes barátnőm áthívott hozzájuk. Úgy egy óra után el is indultam. Meglehetősen közel lakik, gyorsan odaértem. Gyakran átugrok egy kicsit dumcsizni. Jó nagy házban laknak. Mostanában szinte mindig üres, jóformán ő van otthon a legtöbbet a családból. Csengetnem sem kell, kint várt már az erkélyen. Bemegyünk a házba. Beszélgetünk és mondja, hogy elhívta Angelikát is (Mi hárman jóbarátnők vagyunk. Ha belegondolok Ágival már óvodás korunk óta ismerjük egymást, de Angelika is jópár éve barátnőnk). Ahogy ezt kimondta már meg is szólalt a csengő. Beengedte őt is. Hármasban folytattuk a dumálást.
Kis idő múlva azt ajánlotta Ági, menjünk ki a kertbe és fürödjünk egyet! Az ötlet nagyon is jónak ígérkezett, mivel kellemes meleg volt. De nincs itt a fürdőruha! - mondta erre Angi. Ugyanmár! - Ági. Kimentünk a kertbe. Nekem nagyon tetszik a kertjük. Tele van ültetve mindenféle fával meg bokorral, amiknek a takarásában egy kis medence van. A kert folytatása egy nagy gyümölcsös, azon túl pedig a szántóföld (szomszédjuk is csak egy van). Szóval nagyon nyugis a környezet, nemhiába mi megyünk mindig hozzá. Ági ment elől, odaérve a medencéhez már dobálta is le magáról a ruhát. Egy-két mozdulat és már meztelen is volt. Gyorsan bement a vízbe - Hát ti nem jöttök? Összenéztünk Angival, mi is levetkőztünk és bementünk hozzá. A víz nagyon kellemes volt, kellemesen hűsítő. A medence nem igazán nagy, olyan 2*2m lehetett, azért még hárman elfértünk benne.
Pacsáltunk, nevetgéltünk, élveztük a jóidőt. Kb fél óra múlva kijöttünk és lefeküdtünk a kint lévő pokrócra. Éppencsak elfértünk rajta. Ott feküdtünk hárman, a három 18 éves lányka, teljesen meztelenül. Szerintem elég jó alakjuk van, remélem én sem vagyok elmaradva tőlük. Hármónk közül Angi a legizmosabb - köszönhetően az aerobiknak - és hát meg kell mondani ő rendelkezik közülünk a legnagyobb mellekkel is. Na jó azért Áginak, meg nekem sem kell zoknit rakni a melltartóba. Anginak válligérő egyenes barna haja van, kék szeme; Ági szintúgy barna és barna szeme van; a változatosság kedvéért én is barna vagyok, kék szemekkel. Ami a szexuális életünket illeti, lehetne jobb is. Egyikünknek sincs barátja, de bevallásuk szerint ők már nem szüzek (futó kaland). Én még a pettingnél nem jutottam tovább (a fiúnak is az volt az első, képzelhetitek milyen volt...), viszont már csak "hivatalosan" vagyok szűz, köszönhetően egy óvatlan szombat reggelnek.
Ahogy ott feküdtünk egyszer-kétszer sandán az ágyékukra pillantottam, ugyanis Angelikának és Áginak borotvált volt a puncija, olyan "csík stílus"-ra. Persze ez nem olyan nagy dolog, de én azért megbámultam - még sose próbáltam borotválni a puncimat. A lányokkal mellettem plussz még az előbbi dolgon gondolkodva, az jutott az eszembe, de jól esne most szeretkezni (természetesen fiúval)! Akkor (meg máskor is) elég sűrűn gondoltam a szexre. Ha azt vesszük, ez nem meglepő egy olyan környezetben, ahol naponta lehet a szexel és az erotikával találkozik a tv-ben, az újságokban, de még az iskolában az osztálytársaktól is. Kezdett már melegünk lenni a napon. Összeszedtük a ruháinkat és felmentünk Ági szobájába. Ági mondja - Ha nem haragszotok én bugyin kívül nem veszek fel mást - nagyon meleg van. Hát akkor már mi se veszünk fel, elvégre ő a házigazda.
Ez a sok meztelenkedés nem tesz jót a (szexuális) nyugalmamnak. Mitagadás izgató volt a helyzet. Locsogtunk erről-arról, viszont azon kezdett járni az eszem, hogy milyen lenne mókuskám "csupaszon". Kérdezgettem őket, hogy milyen, meg gyakran kell-e csinálni, satöbbi - többnyire mindenről lehet előttük beszélni. - Ha ennyire érdekel, miért nem szoktad csinálni? - kérdezi Angi. - Hogy őszinte legyek, még sose próbáltam ki. Tik adtátok most az ihletet. - Megcsinálhatjuk neked? - kérdi mosolyogva Ági. - Háát jó, de... - Hozom a cuccot! - nem is hagy válaszolni.
Megjelent egy kis lavor vízzel, egy törölközővel, habbal, krémmel és a borotvával. Nem fog fájni - mondta olyan Freddy Krügeres stílusban. Leterítette az ágyra a törölközőt. - Vedd le a bugyid és feküdj ide! - hangzott az utasítás. Ráültem a törölközőre. - Na? Hogy akarod, milyen legyen? - Ági - Mindegy, csak maradjon belőle nekem is valami. - viccelődtem. - Csináljátok olyanra, mint a tiétek! - Rendben! Feküdj hanyatt nyugodtam, lazíts, majd mi elintézzük! - nevetgéletek. Megnedvesítette Ági a puncimat, Angi pedig tenyerébe kinyomta a habot, amit rákent a bozontomra. Aztán Ági elkezdett borotválni. Mikor megérintett, kicsit megremegtem, de próbáltam lazítani. Gyors és határozott volt - sokat gyakorolhatta már magán.
Kezdett kellemes lenni, ahogy ujjaival matat odalent. Mikor lecsupaszította nagyajkaiamat megkért, hogy álljak négykézláb és akkor a popsilyukam körényéről is eltávolította a kósza szőrszálakat. Most már aztán végképp felizgultam. Váratlanul megszólal - Kész! Csinálhattad volna még egy kicsit - mondtam majdnem. Visszafeküdtem a hátamra. Angi kinyomott egy kis krémet a kezére, rám néz - Bekenhetem? - bólogatok. Ahogy krémes ujjai végigsiklottak puncimon majdnem elélveztem. Biztos már tiszta lucsok lehet a puncim - jutott az eszembe. Ő se kényeztetett el túlságosan, de azért jó volt. Felültem és lepillantottam mókuskámra. Hát megint majdnem elélveztem, de most a látványtól. Teljesen csupasz voltam, csupán - hozzájuk hasonlóan - a vénuszombomon hagyott Ági egy ujjnyi vastag csíkot, de az inkább csak borosta volt, alig-alig volt látható. - Üdvözlünk a klubban - mosolyog Angi. - Elégedett vagy? - kérdezi Ági. - Mit is mondhatnék, kurvajó lett! - válaszoltam, miközben ujjaimmal is megvizsgáltam magam. - És ha most nem haragudtok...
Nem bírtam magammal visszadőltem az ágyra és elkezdtem előttük masztizni! Nem tartom magam különösebben gátlásosnak, de most még az a maradék is elszállt, ami volt. Elengedtem magam és nyögdécselve játszottam új fazonú puncikámmal. Nagyujjam hegyével serényen körözgettem a csiklómon, néha be is csusszantottam magamnak. Rájukpillantottam, vihorászva engem néztek, mondtak is valamit, csak most más vette el a figyelmemet, hogy megértsem. Nem kellett csiklómat sokáig gyötörnöm, percek alatt rámtört az orgazmus. Becsuktam a szemem és kiélveztem minden pillanatát. - Hogy te milyen édesen masztizol! - "ébresztett" Angi. - Úgy gondolod? - mosolyogtam - Gondolom ti is szeretitek csinálni. - Sajnos nincs más... - görbítette le a száját Ági. - Sajnos, de hát itt vagyunk egymásnak... - persze én akkor ezt nem úgy gondoltam, de Ági... - Én úgy örülnék már egy kis szexnek! - Ági - Mit mondjak, én is. - Angi sóhajtozva.
Mondtuk ezt úgy, hogy ők kettem egy bugyiban (amin mintha már lenne valami folt) ülnek, én meg egy szál semmiben, még mindig nedves puncival fekszek az ágyon. Egy pillanatra csönd. - Én nem bírom tovább, ne vedd zokon Kati, de... - szólal meg Ági és egy lépéssel ott terem az ágynál. Leül, átkarol és szájoncsókol. Mindez olyan gyorsan történik, hogy nyikkanni sem tudok. Hát persze, hogy meglepődtem, de valami miatt nem ellenkeztem, hagytam magam! Hanyattdöntött, rámfeküdt és hagytam, hogy nyelvével befurakodjon az ajkaim közé! Nyelvével megsimogatta az enyémet. Egyszerűen jó volt! Rendes csókolózásba kezdtünk. Először csak gyengéden, majd egyre gyorsabban ficánkolt nyelvünk. Nem arra gondoltam, hogy most Az Ágikával smárolok, hanem mindössze arra, milyen jó érzés (ilyen az, aki ki van éhezve?:)) Átkaroltam és magamhoz szorítottam, ahogy azt már oly szokszor elképzeltem, csak éppen egy fiúval. Angi tágrameredt szemekkel bámult minket, ahogy csókolóztunk.
Ági simogatni kezdett: mellemet megfogta, másik kezével benyúlt a lábam közé. Te is simogass engem - szólalt meg. Az én kezem is elkalandozott testén. Mellét is, fenekét is megmarkolásztam. Nagyon finom bőre volt, nem is gondoltam, hogy ilyen jó fogása lehet egy másik lány fenekének. Benyúltam a lába közé, bugyiján keresztül megsimítottam a nunciját - nedves volt már. Abbahagytuk a csókolózást, nyakamat csókolgatta, majd lejjebb csúszott kicsit az ágyon és a mellemet csókolta. Keresztbe is állt a szemem, amikor meleg ajkai közé került a mellbimbóm. Egyszerűen olyan jó volt, hogy eszem ágában sem volt tenni ellene. Lefordult rólam: Most te is csináld nekem! Odahajoltam és először csak masszíroztam a cickóit aztán számmal is kezelésbe vettem neki. Bekaptam a mellbimbóját, lágyan megszívtam és éreztem, ahogy az megkeményedik, no meg hogy egy nagyot nyögött Ági. Szabadon lévő mellét kezemmel simogattam. Ujjam közé csippentettem a bimbóját és lágyan megmorzsoltam. Erre megint nyögött egyet.
Mindkét mellbimbójával folytattam ezt. Finoman meg is húzgáltam őket. Majd kiugrott alólam. Nagyon élveztem, hogy ilyen hatással lehetek rá. - Ohh, ez nem igaz! Légy szíves nyald ki a puncimat, kölönben meghalok! - nyögte. - Hát izéé... - na mégis mit lehet erre mondani? Tétováztam. Viszont, egyszerűen olyan hatással volt rám felizgult barátnőm látványa, hogy beleegyeztem! Annyira kívántam már, hogy történjen velem valami és most tessék, itt van! Használd ki az alkalmat! Nem is tudom, vajon vakmerő vagy bolond vagyok, de inkább az utóbbi:). Megfogta a bugyiját és letolta, én meg lábairól lehúzva az ágy mellé ejtettem. Csillogott a nedvességtől puncija. Szétrakta a lábait, odahajoltam szétnyílt nagyajkaihoz és az illat rögtön megcsapott. Egyáltalán nem volt visszataszító számomra, sőt egyenesen izgató, pedig egy ilyen helyzetet korábban még csak elképzelni sem nagyon tudtam volna.
Felnéztem rá, arcára volt írva mennyire szeretné. Hát akkor mindent bele: kidugtam a nyelvem és alulról fölfelé, hosszan végignyaltam a punciját, a már kidudorodó csiklóján is keresztülhaladva. Nagyon meleg és finom, puha, simák voltak a nagyajkai. Lehet, hogy pont délelőtt borotválta? Néhány nyalintás után elcsordult a puncija. Egy kis meglepetés ért, ahogy tele lett a szám a nedveivel. Nem nyeltem le, hagytam, hagy csorduljon ki a nyálammal együtt, az pedig továbbfolyt a popsivágatán keresztül az ágyra. Még néhányszor így hosszan végignyaltam neki, arcára fel-fel pillantva. Minden egyes nyalintásnál nyögött. Ez nagyon inspiráló volt számomra. Négykézláb voltam és éreztem, hogy puncimból kiszivárgó nedv kezd lecsordogálni a combomon. Egyik kezemmel odanyúltam puncimhoz és ujjammal szétkentem a csúszós nedvességet, hát ritkán szoktam ennyire nedves lenni - mellesleg volt vagy százötvenes pulzusom. - Oh, Kati szuper vagy!!! Élveztess el! - sóhajtotta. Számat odatapasztottam kicsi csiklója köré és nyelvemmel gyötörni kezdtem a kis kemény dudort.
Hát, elég nyitott vagyok és úgy általában elég sok minden meg szokott fordulni a fejemben, de - hogy ilyen gátlástalanul nyaljam Ági barátnőm punciját - ez mindent túlszárnyal. Csípőjét mozgatva élvezette a játékot, nem sok volt már az orgazmusáig. Még néhány másodperc és nagyokat nyögve elélvezett. Puncija lüketésbe kezdett és kipumpált egy csomó nedvességet. Arcomat teljesen összekentem szerelmi nedveivel. Most már úgy is mindegy - gondoltam, és lenyeltem. Lassan csillapodott Ági légzése. Teljesen leizzadt, arca kipirult. Felültem és a combját cirógattam. - Na? Jó volt? - kérdeztem. - UHh, köszi. Uh, ez nem volt semmi. - lihegte. Megfordultam, Ránéztem Angira, akinek halványkék bugyiján nagy sötét folt éktelenkedett, bimbóudvara be volt pirosodva, bimbói peckesen álltak. - Ti nem vagytok normálisak! - szólalt meg. - Meglehet, de ez kiba..... jó volt! - vigyorgott rá Ági. - Angi! Hát neked meg milyen a bugyid? - kérdeztem tőle.
Utólag elárulta, mikor simogattam magam (háttal voltam neki, végignézthette), nem bírt tovább magával és maszturbált [rám:)]. - Elkapjuk őt is? - Ági - Ne, necsináljátok! - tett úgy mintha nem akarná. A fotelben ült, odaléptünk mellé és Ági csókott adott neki, én meg a mellét kezdtem gyúrogatni. Nem úgy tünt, mint aki védekezni akar. Ujjaim között megkeményedtek bimbói, közben Ágival heves nyelvcsatát vívtak. Levettük a bugyiját (szinte facsarni lehetett volna belőle a nedvességet) és lefektettük az ágyra. - Andi, nem fogsz megharagudni, ha most én kinyalom a puncidat? - kérdezte Ági. - Ági! Megbolondultál?! Ági ezzel mit sem törődve széttette Angi lábait és behasalt közéjük. Lassan húzogatni kezdte nyelve hegyét a puncin. Angi felnyögött, én mellé telepedtem és megízleltem mellbimbóját. Négykézláb álltam és megint lecsurrant a nedvem a combomra. Hátranyúltam, bedugtam magamnak középső ujjam, ki-be húzgáltam párszor. Iszonyat jó volt sima, nedves puncimon matatni. Rendesen tocsogtam, cuppogtak ujjaim.
Kivettem a kezem a lábam közül és lenyalogattam róla nedveimet (ha kellőképpen fel vagyok izgulva, szeretem kóstolgatni magam). Visszatettem a puncimra és megint megujjaztam magam. Angelika csukott szemmel élvezte munkánkat - szája nyitva volt, ahogy lihegett. Gondoltam egyet és puncinedvemtől csöpögő ujjamat benyomtam a szájába. Elkezdte szopogatni, puha nyelvével simogatta. - Érzed az ízemet? - Mi??? Ez a tiéd? Te kis perverz! - Szeretnél kinyalni? - Igen! (Angi általában megpróbál erkölcsösnek, tartózkodónak tűnni, valójában inkább csak szereti kéretni, illetve megjátszani magát. Amúgy meg teljesen egyhúron pendül velünk, értsd: ugyan olyan romlott. Fölé térdepeltem és ráereszkedtem az arcára, úgy hogy a lába közt serénykedő Ági felé néztem, Angi a kezével megtámasztotta a fenekem. Jóleső érzés futott végig rajtam, ahogy a puha nyelvét bemélyesztette nyagyajkaim közé. Azthiszem meglepődhetett egy kicsit mikor tele ment a szája a nedveimmel. Ezt az izgalmat már nem bírta ki (vagy azt, hogy Ági két ujjal volt már a puncijában). Vonagló testel, puncimmal a száján, halkan nyögdécselve elélvezett.
Kényeztetésemet abbahagyva engedte el magát. - Te is jókor dőlsz ki! - szálltam le róla kicsit dühösen. - UHHhh nekem... uhhh nekem most pihennem kell... - nyöszörögte. - És velem mi lesz? - kérdeztem tőle. - Ne is foglalkozz vele! Gyere, majd én törődök veled! - mondta Ági. Felkeltünk az ágyról, hagytuk hagy pihenjen, ha egyszer annyira kifáradt. Átkaroltuk egymást és smároltunk. Meglehetősen Angi íze volt a szájának. Egyik kezét lejebbcsúsztatta, megsimogatta a fenekemet, aztán benyúlt a lábam közé. Tenyerével simogatta a puncimat - nagyon jól esett. Utána egyik ujját bedugta lyukacskámba. Én is lenyúltam a puncijához és hasonlóan megujjaztam. Így izgattuk egymást egy kicsit. - Ismered a 69-est? - hagyja abba a csókolózást. - Persze. - Van kedved hozzá? - Persze! - Földön akarod (az ágy foglalt)? - kérdeztem - Jaj, ne feküdjünk le a földre, inkább próbáljuk ki a fotelt! - Ági - És ott ugyan hogy férünk el? - Majd megmutatom!
Ő szimplán beleült a fotelbe (amolyan nagy, karfás, kárpitborítású van neki, háttámlája enyhén döntött). - És most, gyere ide mellém és mássz rám fordítva! - kétlem, hogy ezt akkor találta ki... Áttettem a lábam a feje fölött (megfogta, le ne csússzon, amíg helyezkedek) és felmásztam rá. Fejem becsúszott a lába közé, kezemmel a párnán tartottam magam, lábaim meg a levegőben voltak Elég mókásan nézhettünk ki. Magasságra kb megeggyezünk, alkatunk is eléggé hasonló, így aztán jól "összepasszoltunk". El is kezdte nyalogatni a puncimat és nekem is szájra esett az övé, csakhogy egyáltalán nem volt kényelmes ez az égész. Végtagjaim még csak-csak rendben voltak, de fejemnek nagyon kényelmetlen volt. Fejembe tódult a vér és hiába volt puha a fotel párnája, nyomta a fejemet. - Te, figyelj, ez így rossz nekem, inkább zavarjuk le Angit az ágyról! - próbáltam lemászni róla.
Angelikát elhesegettük, Ági a helyére feküdt. Feküdtem volna rá, csakhogy valami halk (kulcs)csörgést hallottam, majd a földszintről egy (számunkra) vérfagyasztó - Ágika, megjöttem! - hallatszott (anyukája jött meg). Na egy gyors szívinfarktus mindhármunknak, majd egymást elsodorva kapkodtuk össze, aztán meg - mint a villám - magunkra a ruhadarabokat. Ezzel ért véget (egy darabig) a hancúrozás. Miközben kikísért minket Ági, halkan morgolódott - Jöhetett volna tíz percel később...

Anna és a pedellus

Lejött a postás és elhozta a rég várt értesítést végre átíródot a ház , és hogy a szerencse teljes legyen tegnap megérkezet a beidézés a kölcsön miatt. Ez tehát azt jelezte hamarosan költözünk. Hogy meglepjem Annát úgy gondoltam elé indulok. Anna 28 éves lány volt és már 2 éve éltünk együt a szüleinél. A helyi óvodában, óvonõként dolgozot. Ma mikor a koleganõjének volt születésnapja tovább maradtak hogy szokás szerint megünnepeljék azt. Mikor az óvodához értem már szürkült. Az ajtóhoz nem is mentem tudtam be van csukva. Az értesítést fogaim közé fogtam átugrottam a kerítésen és egy hátsó kisablakhoz siettem, belöktem azt benyúltam és a mellette levõtt kinyitottam, amin már kényelmesen be tudtam mászni. Valahogy így közlekedtek a betörõk is. Elindultam felfelé a széles lépcsõn. Gondoltam Annát az osztályában találom. Átmenten a folyosón és benyitottam az osztályba. Csak az egyik oldalsó lámpa éget. Bizonyára valamelyik másik osztályban lesznek gondoltam és indultam volna tovább amikor suttogást hallotam. -Engem megölnek ezek a lépcsõk -suttogta valaki. Erre beljebb húzódtam és megbújtam az egyik játékház mögött. Az ajtó kinyílt és a valaki belépett. Homály volt, de majdnem biztos voltam benne hogy a pedelus az. Alig lehetet húsz éves, már épp kimásztam volna a játékház mögül, amikor látom valakit húz maga után. Így hát megbújtam. -Te jó ég felnõtt létemre még kukkoló lesz belõlem- gondoltam. De amikor megpillantottam ki az akivel belépet elfogot a dühroham. Az egyik gyerekasztalhoz mentek. A nõ /Anna volt/ vegigfeküdt az asztalkán hosszú szoknyáját felhúzta bugyi nem volt alatta. Ezt én is tudtam, ritkán hordot, annak ellenére, hogy már õsz volt. Míg ezt a szokását otthon szerettem, télben, s õsszel sokszor elleneztem, de õ csak nevetet és elenvetéseimre csak azt felelte, mivel autóval jár nem fázik meg. Anna félig kigombolt inge alatt, fekete csipkés meltartója körvonalait láttam. Lábait széttette és csalogatóan nézett a pedellus fellé. Az láthatóan be volt indulva. Lába között már dudorodot a szerszámja. Az csókolgatni kezdte Anna száját, simogatta nyakát míg Anna a fiú lába között mattatot. Az eredmény hamar megvolt a nadrág lehullott. Erre õ ismét hanyatt feküdt. -Nyalj ki, nyalogass már. A fiú legugolt, és elkezdte nyalogatni a jövendõbeli feleségemet. Azt hittem felugrok és lekavarok két pofont, annak a szarosnak. A szám kiszáradt, és a faszom kezdet keményedni -Oo u Hmm jo jo jol van ...feljeb -nyöszörögte Anna. -Még, még, óvatosan feljebb úgy úgy ott jo ...hm jól csinálod Tibi, jól van, nyald szopd szopd ki egészen szárazra, ha tudod, úgy ...úgy ..sem sikerül -Jobban csinálom, mint az a malamuszi férjed mi?? Jobban csinálom.... mond hogy jobban csinálom. -Igen jobban jobban ... Dugd be dugd be ...gyere dugd már be a faszod. Erre Tibi felegyenesedet, oldalra húzta a gatyáját, ami még mindig rajta volt. Behejezte ágaskodó faszát a szeretett Annába, aki nyugtázásképp halk mormogást hallatot. -Gyerünk most meg mozogj, kefélj, gyerünk Tibi, gyerunk, vagy azt akarod hogy ujjamat a segedbe dugjam? Nem tudom mi volt a válasz, nem nagyon hallotam, mert Anna sikoltott egyet-egyet szusszantott és én tudtam, hogy most élvezett el. A mozgás lassubb lett a csillapodni kezdet Tibi fasza. Tudtam, ha kétszer olyan nagy, és vastag volna Tibi fasza, mint amilyen most mind betudná nyomni Annába. Tibi kihuzta a faszát épp azon voltam, hogy kicsinylõen vélekedem a kitartásáról, azt hittem élvezni készül, de meglepõdésemre felmászott az asztalra és 69-es alakban kezdték egymást nyalni. Nyöszörögni kezdtek, meglepetésemre Tibi volt a hangosabb. Kint az utcán meggyulladt az utcalámpa és hirtelen kivilágosodot a beáramló fénytõl a szoba. Azok ketten egyáltalán nem zavartatták magukat. Megdöbbenéssel vettem észre, hogy Anna két ujja Tibi fenekében mozog. Valószínüleg ennekköszönhetõen nyögdécsel a pedellus. A szemszögembõl úgy tünt egy jól összeszokott párost alkotnak, és valószínüleg nem ez az elsõ kefélésük. Úgy gondoltam szégyen nem szégyen pozíciót váltok és egy piros színü vár mögé bujok, ahonnan többet láthatok. Egyébként elsõ alkalommal láttam mástszeretkezni ilyen közelrõl, habár inkább féktelen kefélésnek nevezném. Anna hirtelen megállt, kezét kihúzta Tibi seglyukából és letolta õt magáról. -Várj had nyalogassalak meg ...Várj ...-mondta lihegve. Tibi felállt egyik lábát feltette az asztalra. Anna leereszkedet és bevette ágaskodó faszát. Bal kezével átkarolta lábát, majd megnyálazta két ujját, ismét bedugta a seggébe és mozgatni kezdte miközben feje mozgása rohamosan gyorsulni kezdett. Az én faszom már állt mind a cövek. Szerettem volna most én Tibi helyében lenni, habár még senki nem dugdosta ujjat a segembe, de nyögéseibõl ítélve valószínüleg nem lehetet éppen rossz érzés. Miközben Anna nyalogatta az ágaskodó faszt, itt-ott eljátszot a férfi golyóival, néha megnyalogatta õket, de a fõ hangsúly a makra irányúlt. Tibi egyik kezével Anna haját szorította másikkal kis melleit simogatta. -Noooo élvezz már...nooo .milesz -szólt két nyalás közben Anna. -Elõbb megbaszom a seggedet-lihegte. Mint kivulaló úgy hiszem nem volt mesze attól, hogy elélvezzen. Elmosolyodtam tudtam, hogy a seggébe nem hagyja magát megkurni. Annál nagyobb volt a meglepetésem, attól, amit ezután halottam. -Akkor gyerünk, de óvatosan, tudod, hogy napokig szokott aztán fájni a seggem. Ezzel abbahagyta a szopást, és négykézlábra ereszkedet, meglibegtetve hátsóját. Tibi mögé állt. Kétszer bedugta faszát a pinájába, majd hangos cupogással hagyta el ismét, és nyomkodni kezdte a seggébe. Ekkor már elhatároztam magam. Megvártam, míg a fasz egészen el nem tûnik Anna seglyukában, és lassan mozogni nem kezd. Ekkor elõjöttem a vár mögül. Egyszerûen oda álltam Anna elé és még mielõtt bármit is tehetett volna erõsen megragadtam a haját. Valószínüleg megijedhetet, mert abbahagyta kéjszerû nyögését. Tibi fasza is leállt és jött volna ki Annaseggébõl, de amikor már erõsen fogtam Anna haját rá förmedtem. -Keféld tovább, el ne menj, mert a kórházba küldelek. Te meg nyisd a szád ,-majd alig hallhatóan hozzátettem -szajha. Így hát egyszerre keféltük. Rövid idõ alatt el is élveztük. Én Anna szájába Tibi meg a seggébe. Tudtam, hogy Anna nem szereti, legalábbis, eddig úgy tudtam nem szereti, ha az arcára vagy szájába élvezek, így hát szándékosan csináltam azt. -Most helyet cserélünk-mondtam és leültem a kisasztalra. Keményen tartottam Annát és beültettem az ölembe. Az utolsó pillanatban mozdult egyet, így a lankadó faszom nem a seggébe, hanem a szeméremajkát dörzsölve a forró pinájába csúszot... Tibi kicsit maflán állt egy fél méterrel odébb. -Ha a pinádba akarod, akkor oda is kapsz egyet -mondtam miközben megemeltem õt és kicsusszant a faszom. Mindha ettõl a megmártózástól magához tért volna, keményedni kezdet. Ismét beültettem az ölembe a lányt, ezuttal jó helyre csusszant a faszom, a segglyukába. Nehezen ment bele. Csodálkoztam, hisz Tibi csak most húzta ki a sajátját. Hátrébb dõltem, majd odaszóltam az ácsorgó fiúnak. -No ne állj mint egy cölöp. Dugd a faszod a pinájába. Hisz az imént oda akarta. Erre õ közelebb jött és beillesztette a duzzadó farkacskáját Anna forró pinájába. Amikor közelebb jött, akkor vettem észre milyen kicsi a farka. Rádöbbentem, ezért ment olyan könnyen be Anna seggébe. Kicsit mosolyogva engedtem be a gecit a seggébe.

2008. május 19., hétfő

Amerikai nagynéni

A repülõtéri nyüzsgés megriasztott. Hogy a fenébe fogom én itt megtalálni Mari nénit? És õ hogy fog engem felismerni? Voltam tizenegy-két éves, amikor utoljára látott. Nagyjából tökig érhettem magamnak. Én biztos sokat változtam, õ talán alig. Gyorsan kiszúrtam magamnak a tömegben. A vonásait megõrizte a kölyök emlékezete, az alakjára nem volt felkészülve a srác, aki állandóan kanos az osztálytársnõire. Szóval Mari egy bombázó volt, jobb a legmenõbb tanárnõnél az isiben. Ha nem tudom, hogy 36, egy tízessel biztos kevesebbnek nézem. A nagyon rövid, fekete miniszoknya eszméletlenül formás lábakban folytatódott. A felül zárt, feszes, fehér póló engedelmesen simult a melleire. Közelebb érve láthattam az anyaghoz préselõdõ mellbimbóit, és megállapíthattam, hogy nem visel melltartót. A farkam rögtön ébredezni kezdett, tetszik, nem tetszik, õ nem ismer rokoni viszonyokat, a disznó. Még szerencse, hogy a farmeromban úgysem látszik, gondoltam. - Mari néni? - kérdeztem, mondtam. - Én vagyok a Tomi, gondolom egy kiskölyköt vártál. - Hát, ekkorát tényleg nem vártam, mint te. - nevetett rám, és megölelt. Megkönnyebbültem, hogy nem vesztem el rögtön az elsõ percben. Meg egy kis csalódást is éreztem, olyan igazságtalan, hogy ez a bomba nõ, aki ölelget itt, anyám húga, a nagynéném. Hátralépett, és úgy nézett végig a teljes 185 centimen. - Kosarazni jöttél, vagy nyelvet tanulni? - a tekintete megpihent egy pillanatra a farmeromon. - Tényleg nagyot nõttél. - állapította meg, és felnevetett. Talán azon, hogy elpirultam? - Na, isten hozott Amerikában! - ölelt meg még egyszer. Lehúzta a fejemet, és még egy puszit kaptam tõle, ami egy kicsit elcsúszott, és a szájam sarkát érte.Amíg a csomagokért mentünk, hadarva számolt be róla, hogy Jerry (A férje, ismertem, vele levelezek már két éve, hogy javítsam a nyelvtudásomat.) üzleti úton van, csak egy hét múlva ér haza, addig ketten leszünk. Legfeljebb majd angolul beszélgetünk, hogy el ne felejtsd, miért jöttél, mondta. Kicuccoltunk a kocsiba, és indultunk Mariék jó hatvan mérföldre lévõ otthona felé. Útközben beszámoltam neki az otthoniakról, családi eseményekrõl. Nem mintha nem hallott volna róluk, mert a nagyi mindent megír a kisebbik lányának, anyu meg a telefonszámlát szokta gyarapítani a húgával folytatott beszélgetésekkel. Szóval Mari (A nénit már az elsõ bátortalan próbálkozásomra elhárította: Kinõtted te már azt!) mindenrõl tudott, bólogatott, kérdezett, és közben úgy cikázott a forgalomban, hogy otthon egy rutinos taxist megszégyenített volna. Ahogy az ülésen kényelmesen hátradõlve vezetett, a szoknyája egyre feljebb csúszott olyannyira, hogy már a fekete bugyiját is láthattam. Amikor elkapta a tekintetemet, õ is az ölére pillantott, de nem húzta le, csak elmosolyodott. Az az igazság, hogy nem csak a farkamnak volt önálló akarata, hanem a szememnek is. A fejemben pedig olyan gondolatok jártak, amelyeket az ember nem hoz kapcsolatba a saját nagynénjével. A következõ napokban Mari gyakran hátba vert, vagy éppen megsimította az arcomat, karomat, mint egy kisfiúnak. Szerencsére délelõttönként Mari dolgozott, így aztán úgy segíthettem magamon, ahogy szokás. A garázsban, Jerry egyik polcán találtam is hozzá néhány szex magazint, meg könyvet, hogy az amerikai szlenget is tanulmányozhassam. A polc mellett egy a házból kiselejtezett fotel is hívogatott. Egyedül lévén nézegettem, simogattam, lapozgattam, gombolgattam, markolgattam. Végül a farmerom a térdemnél, körberakva újságokkal teljes erõvel vertem magamnak. Nem hallottam az ajtó nyílását, csak Mari hangja riasztott fel. - Bocs, nem tudtam, hogy itt vagy. Zavaromban leejtettem a térdemen tartott újságot, és igyekeztem úgy fordulni, hogy ne lássa, mit csinálok, de egy szót nem tudtam kinyögni. - Csak, csak nézegettem ezeket a... - ennyire tellett. - Persze, látom. - mondta, és a szeme a merev fütyimet fürkészte. Nagy nehezen felrángattam a farmeromat, és kínomban az újságokat kezdtem összeszedni, hogy addig se kelljen a nagynénémre nézni. Mari mosolyogva álldogált egy darabig az ajtóban, aztán megfordult, hogy visszamenjen a házba, de még visszaszólt. - Miért nem viszed fel õket a szobádba? Mégiscsak sokkal kényelmesebb, és intimebb is, nem? Délután nem említette az incidenst, amiért csak hálás lehettem neki. Este a tv elõtt ültünk, õ egy karosszékben, én a heverõn. Rásandítottam, láttam, hogy a szoknyája megint felcsúszott, megmutatva a bugyiját. Képtelen voltam a látványnak ellenállni. Mari a szeme sarkából pislogott rám, és mosolygott. Szó nélkül feljebb húzta a szoknyáját, és szétnyitotta a lábát. Lassú, nyugodt mozdulatokkal kezdte simogatni a fehér selymet, aztán végignyalta az egyik ujját és félrehúzta a bugyit. Nem tudom meddig csinálta, egyszer csak felpattant és kiment a szobából. Azt hiszem csalódott is voltam, meg megkönnyebbült is. De gyorsan visszatért, és egy "Na, milyen a mûsor?" kérdéssel visszaereszkedett a fotelbe. Nagyot nyeltem, amikor megláttam, miért volt kint. Levette a bugyiját! És most a sûrû, fekete muffját fésülgette az ujjaival. Képtelenség volt a tv-t nézni. - Jobban tetszik, mint az újságok? - nézett rám. Nyögni se tudtam, csak bólintani. - Oké, akkor gyere közelebb! Ülj ide a szõnyegre! Sose láttam még igaziból széthúzott, rózsaszín pinust. Mari lehunyt szemmel játszott magával, idõnként bedugta a középsõ ujját, néha odafönt birizgálta. - Hát te? Mire vársz? - Mit? Mit csináljak? - kérdeztem részben ijedten, részben reménykedve. - Mit csinálj? Mit csinálj? Amit az újságok fölött Tomikám, csak amit az újságok fölött. - adtam a hülyét. - Verd a fütyidet na! Hadd lássak én is valamit. Letoltam a farmeromat, és szembeültem vele a szõnyegen. Sok már nem kellett nekem, Mari nedvesen csillogó pinusa, a fekete és a rózsaszín kontrasztja gyorsan megtette a hatását, és nagyot lõttem a levegõbe. Valószínûleg neki is jó volt, mert a tenyerét az ölére szorítva, összezárt combokkal dõlt elõre a fotelben. - Na látod! Tûnjél mosakodni, mert Jerry mindjárt hazaér. Aznap este még egyszer elõvettem, de nem a szobába vitt újságok, hanem a szemközti hálóból áthallatszó nyögések és sikolyok hatására. Biztos keféltek már azóta, hogy náluk vendégeskedtem, csak eddig soha nem hallottam... Reggelinél Jerry mondta, hogy egész nap dolgozik, csak estefelé ér haza. Mari szendvicsekkel, meg teával szerelte fel, aztán puszi és Jerry elhajtott az autóval, mi meg leültünk reggelizni. - Mondd csak, nem zavart, amit tegnap este mûveltünk? - kérdezte. Megdermedtem, nem tudtam, melyikre gondoljak, az estére, vagy amit utána csinált Jerryvel. - Én, ööö ....aludtam. - Akkor jó alvókád van, de én most nem arra gondoltam, hanem ami köztünk történt. Volna kedved újra megpróbálni? - Persze, hogy volna... - nyögtem. - Akkor zuhanyozz le, amíg én itt rendet rakok. Aztán ha szólok, gyere át a hálóba. Nem tudtam, mire készüljek, ezért zuhanyozás után tiszta alsót vettem, meg pólót, és visszahúztam a farmeromat, aztán bekopogtam Mariék hálószobájába. - Gyere! - kiáltott ki, meztelenül ült az ágyon. - Jól nézel ki, de a nadrágodat azért levetheted, arra nem lesz szükség. - mondta. - És az illatod is jó, de késõbb használhatsz majd valami férfidezodort ilyenkor. - szimatolta végig a nyakamat, amint odaültem mellé. A puha ujjaival benyúlt az alsónadrágomba és játszott velem. A kezemet pedig a saját combjai közé húzta. - Meg kell tanulnod, mit szeret egy nõ, és mit egy férfi. Ráhajolt a fütyimre, és a szájába vette, aztán a mellbimbóit kínálta nekem. Hanyatt feküdt, és megmutatta, hol keressem a csiklóját, hogy csak akkor dugjam be az ujjamat, és csiklandozzam óvatosan, ha már érzem, hogy nedves és könnyen csúszik. Eltartott egy ideig, míg magára húzott, és a testünk között lenyúlva magába igazított. Tényleg olyan síkos volt, hogy könnyedén becsúsztam. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen forró egy punci. Mozogni próbáltam, ahogy a filmeken láttam. Mari egészen felhúzta a lábát, majdnem a vállamig. - Próbálj meg lassan mozogni, és nyugodtan tolt be tövig, nem félj nem török össze alattad. Hát nekem nem kellett sok, néhány mozdulat, és már lõttem is a pinusába, és nagyon elégedett voltam magammal, amíg Mari le nem hûtött. - Ugye neked ez volt az elsõ? - simogatta meg az arcomat. - Nem baj! Ügyes voltál, csak meg kell tanulnod visszatartani magadat. Most azért segíts ki engem is, jó? Szétvetette a lábát, és hagyta, hogy addig csiklandozzam a forró, lucskos pinusát, amíg egy hosszú sóhajjal õ is elment. Ez volt az elsõ alkalom, és csodálatos élmény volt, hogy egy síkos hüvelybe lõhettem, hogy az ujjaim alatt vonaglott meg egy érett, szép nõ. Zavarban voltam, de nem azért, mert Mari a nagynéném. Hogy ez a tapasztalt, jó nõ az anyám húga, eszembe sem jutott akkor. Vacsora után a tv elõtt ültünk Jerryvel, és az amerikai foci számomra érthetetlen szabályait magyarázta, amikor Mari bejött a konyhából. Hozott nekünk két sört, és mondta, hogy délután vásárolni volt, szeretné nekünk megmutatni az új szerzeményét. Ezzel eltûnt átöltözni. Gondoltam, megvárja, amíg vége lesz a meccsnek. Tévedtem. Gyorsan visszatért, és egy támadás kellõs közepén lelõtte a tévét, majd szembefordult velünk. - Kész vagytok fiúk? Szemeket becsukni! Addig nem nyithatjátok ki, amíg nem szólok. Hát nem hittem a szememnek! Nem ruha volt a köntös alatt, vagy ha igen alig ruha. Mari vékony fekete bugyiban állt elõttünk, és ugyanolyan színû harisnyákat tartott a csípõjét övezõ vékony csipke. A melltartója is fekete volt, de külön nyílásokkal a mellbimbóinak. - Na, hogy tetszik a szerelésem? Nem mertem megszólalni, Jerryre sandítottam, aki engem nézett. Hiába láttam már Marit meztelenül, akkor a férje nem volt ott. Felálltam, és mondtam, hogy most jobb, ha én elmegyek aludni. - Na, ülj csak le! - mondta Mari. - Láttál te már engem meztelenül, nem igaz? - elpirultam. - Ne aggódj, ezt Jerry is nagyon jól tudja. - Így van, Mari mindent elmond nekem, nincsenek titkaink. Nyitottak vagyunk, nem teszek neki szemrehányást, ha megkíván valakit. - Sõt, szeretjük hármasban is, akár fiúval, akár lánnyal. - fûzte hozzá Mari. - Szóval minket egyáltalán nem zavarsz. - De ezt neked kell eldöntened! Ha maradsz, talán tanulsz néhány új dolgot, és gyûjtesz néhány tapasztalatot. Ha most bemész a szobádba, akkor ezzel vége, és elfelejtjük, ami köztünk történt. Rendben? - magyarázta Mari. Kiszáradt a torkom, csak bólintani tudtam, és visszaereszkedtem Jerry mellé. - Na jó! - Mari ledobta a köntöst, és ott állt elõttünk terpeszben. - Akkor vetkõzzetek fiúk! Hamarosan meztelen fenékkel ültünk egymás mellett a heverõn, Mari pedig hátraarcot csinált és bedõlt Jerrynek. - Mutasd meg légy szíves az unokaöcsémnek, mitõl indulok be igazán! Jerry pedig simogatni kezdte a nagynéném fenekét, néhányszor játékosan rácsapott, hogy a csontos, fehér popsi gyorsan kipirosodott a csattanások nyomán. Aztán az arcát temette Mari hátsójába, kezével pedig a combja között simogatta. Amikor Jerry hátradõlt, és kíváncsian rám nézett, hogy tetszik-e nekem a dolog, láttam Mari végbelét rózsaszín nedvesen csillogni. Mari vigyorogva tolatott hozzám, és most nekem dõlt be. - Gyerünk, te jössz! - haboztam, mit is csináljak. - Nyald ki a seggemet! Dugd be a nyelvedet , na! - parancsolta Mari. Azóta sem mertem már lánnyal ezt csinálni, most is végigborzongok tõle. Forró is volt, síkos is volt, engedett is, szorított is egyszerre. Aztán Mari megunta ezt a játékot, és elém térdelt. Olyan erõsen visszahúzta a bõrt a farkamról, hogy már fájt, és csak a végét vette a szájába. A kezével szorított, a nyelvével pedig erõsen körözött a makkon. Jerry közben kiment, és egy tubussal tért vissza. Törökülésbe ereszkedett Mari mellett, és gondosan kenegetni kezdte magát és a felesége fenekét. Láttam, hogy már két ujját is bedugta neki, és éreztem, hogy Mari szája egyre erõsebben szív. Jerry farka fényesen csillogott a krémtõl, amikor terpeszben fölé állt, és a csípõjére támaszkodva belé hatolt. Mari nagyon élvezte, ki is engedett a szájából, és az arcát a combomra fektetve nyögött. Nem tudom mennyi idõ telt el, amíg Jerry végigsimogatta a nagynéném hátát. - Na, megmutatod a fiúnak is? - Hát persze, csak kenjétek be elõtte rendesen. - nyögte Mari, és úgy maradt, arccal a heverõre borulva, égnek meresztett fenékkel. Hamarosan én is vastagon csillogtam, és Jerry mondta, hogy ne térdeljek le, mert úgy túl alacsonyan lennék. - Fogd meg a kezeddel, és úgy irányítsd, lassan. Most már könnyebb lesz, mert én amúgy is vastagabb vagyok nálad. És valóban, láttam, hogy Mari végbele nem húzódott teljesen össze. Egy kis cuppanás hallottam, amint a makk becsusszant, de utána már teljesen könnyen mozogtam. A nagynéném itt sokkal melegebb volt, mint délelõtt a pinusában. Nekem most sem tartott sokkal tovább, mint elõzõ alkalommal, és Jerry nevetve nézte, hogy csillog a spermám Mari végbelében. - Beöntést adtál neki. Bár õ jobban szereti, ha a cicijére lõsz. Tudod? Mari mosolyogva fordult meg, és a hátát a heverõnek vetve, a szõnyegen ült. Jerry mellétérdelt, és hamarosan tényleg a mellére spriccelt. - Na, Tomi, hogy tetszett? - fordult hozzám Mari. - Csodálatos voltál, voltatok. - dadogtam, de azért voltak kétségeim. - Örülök, hogy így döntöttél Tomi. Szerintem is csodálatos nénikéd van. - nevetett Jerry, a legérzékenyebb pontomra tapintva. - Ne cikizd már! - szólt rá Mari - Hol találjon itt magának lányt, hiszen senkit nem ismer. Vagy elviszed magaddal egy klubba? Hiszen még kiskorú.. Egyébként pedig, mi olyan ritkán találkozunk, mintha nem is lennénk rokonok. Igaz? Nem mondhatnám, hogy teljesen megnyugtatott a magyarázat, de Marinak nem lehetett ellenállni, és nem is nagyon akartam. A hátralévõ hónapban minden volt, amit két férfi egy nõvel csinálhat, meg amit egy férfi egy nõvel, Jerry üzleti útjai idején, és a napok rohantak. Nem írhatom le minden élményemet, amikkel azóta is gyakran álmodom, csak még egyet szeretnék elmesélni, a nagynénémmel és az életstílusával kapcsolatban. Napközben én általában New Yorkban csavarogtam, olyan sok mindent szerettem volna megnézni. Egyik reggel Mari mondta, hogy vacsorára feltétlenül érjek haza, mert vendégünk lesz. Egy régi barátnõje a nyugati partról, akivel nagyon ritkán látják egymást. Betartottam az idõt természetesen, de odabent a nappali tök üres volt, a konyha is. A két vendégszoba közül az egyik az enyém volt, a másiknak az ajtaja nyitva, néhány csomag hevert odabent, de õk sehol. Talán Marinál, gondoltam, de mire kopoghattam volna, már meg is pillantottam õket a félig hajtott ajtó mögül. Mari egy magasra tekert forgószéken ült, lába a karfán, és egy apró termetû nõ tarkójába kapaszkodott, aki elõtte térdelve a nénikém ölébe temette az arcát. Ebben a helyzetben a nõrõl bajosan mondhattam volna többet, de leszbiket még soha nem láttam együtt, hát óvatosan leselkedtem. Amíg Mari ki nem nyitotta a szemét, és meg nem látott. Voltunk már olyan viszonyban, kézmozdulattal kérdeztem, elmenjek-e? A fejével intett, hogy ne, és kézzel mutatott az ágyra, hogy oda üljek. Csendesen néztem, hogy a barátnõje, hogyan nyalja, amíg a jól ismert sóhajt meghallottam. Akkor Mari hozzáhajolt: - Sue, kedvesem, látogatónk van. A nõ még térden állva, felém fordult, arca fénylett Mari nedveitõl. Nem látszott, hogy zavarban lenne. - Hi, te biztos Tom vagy, Mari unokaöccse. Reméltem, hogy találkozunk.. Csak azt hittük, hogy elõbb érsz haza. Bocs, hogy nem vártunk meg. Bemutatkoztam, és szemügyre vettem õt. Nagyon alacsony volt, olyan apró mellekkel, hogy ekkora melltartó talán nincs is, és olyan hegyes mellbimbókkal, hogy szinte szúrták a levegõt. Rövid vörös haja volt, természetes vörös, mert ritkás muffját is ugyanolyan árnyalatúnak láttam. - Tetszett, amit láttál Tom? - kérdezte Sue - Mari azt mesélte, jó anyag vagy. Igaz? - Nem tudom, mit mondott. - válaszoltam. - Hát, azt mesélte rólad, hogy nagyon tehetséges tanítvány vagy, ahhoz képest, hogy milyen rövid ideje tanítgat a szexre. Megmutatod nekem, mit tanultál? Miért nem vetkõzöl le, hogy igazán közénk jöhess? Most én vagyok a soros. Vállalod a feladatot? Hát hogy a fenébe ne? Gondoltam, és úgy vetkõztem, mint a villám. Sue közben Mari helyére telepedett, a magasra állított forgószéket mintha erre találták volna ki. Kényelmesen hozzáfértem a nagynénim barátnõjének pinusához. Az egész nõ egy miniatûr volt, málnányi mellekkel, hegyes vállakkal, vékony combokkal, szinte gyerekre való popsival, de odalent hosszú vágást találtam, és akkora csiklót, mint egy kis fütyi. - Ez az Tom! Azt szopd, jól csinálod! Mari mesélte, hogy nagyon ügyes vagy. Ha már így megdicsértek, igyekeztem kitenni magamért, Sue pedig hamarosan felnyögött a nyelvem és az ujjam alatt. Mari közben az ágyról nézett minket, ahova rövidesen mi is átköltöztünk. Sue pedig hálából rám telepedett, és a fütyim hamarosan a szájában volt. Nagyon jó volt az apró, forró kis szája, és amikor már egészen elengedtem magam, puff! Azt éreztem, hogy az egyik ujját, durr belefúrta a fenekembe. Egyáltalán nem volt kellemetlen a dolog, még akkor sem, amikor már két ujja táncolt a hátsómban. Ellenkezõleg! Olyan jó volt, hogy egy idõ után elkezdtem dobálni a csípõmet, és hol a szerszámomat nyomtam a szoros szájába, hol az õ ujjai szaladtak a fenekembe. Azt is láttam, hogy közben Mari lelkesen dolgozik Sue miniatûr popsiján, amíg õ hátra nem nézett. - Szerintem már kész van. - intett a fejével felém. - Kész? Mire? - kérdeztem lelkesen. - Szeretnéd megkefélni Sue-t, Tomi? - Hát persze! - Tudod Tomi, az én barátnõmnek néha vannak különös ötletei.. - emelkedett fel a nagynéném. Csuklottam egyet, mert Marinak farka nõtt! Szép, tekintélyes méretû, csak épp fekete szerszám lengedezett a derekán. Szóval Sue ennek örül az elõbb olyan nagyon, gondoltam. - Szóval, ha engem meg akarsz dugni Tom, akkor elõbb téged szeretnélek látni... - Mint? - kérdeztem némi gyanakvással. - Mint akit épp megkefélnek. Na csak fordulj meg! - és mind a harminckettõ apró, fehér egérfogával vigyorgott rám. Olyan volt mint a kisegér a Tom és Jerryben, amikor épp az összes szõrszálat letépkedi a macskáról. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy engem még soha senki.... Idáig! De ahogy hasra feküdtem, Mari a combom közé térdelt, Sue pedig ujjazott egy darabig, hogy elõkészítsen, aztán két kézzel széthúzta a fenekemet a nagynéném elõtt. Bár Mari azt hiszem óvatos volt, sziszegtem rendesen, de mondták, hogy nyugodjak le, késõbb jobb lesz. És tényleg, nem mondom, hogy nem fájt, de elõl hamarosan olyan merevedésem lett Mari hátul dolgozó szerszámjától, mint még soha. Néhány percig tarthatott csak, míg Mari leszállt rólam, és bár nem volt kellemetlen, azért megkönnyebbültem. - Csak hogy tudd, milyen! - nevetett a nagynéném. - Most már tényleg megérdemled az én pinusomat is. - és Sue kényelmesen elhelyezkedett az ágyon. Mari pedig rátelepedett a barátnõje arcára, és magához húzta két apró lábát, kitárva elõttem Sue pihés, vörös szemérmét. Akármilyen kíméletes is volt az elõbb velem Mari, azért a hátsóm még mindig sajgott, és ez akárhogy nézem is Sue ötlete volt, hát most olyan erõvel döngöltem, ahogy csak tudtam. Ha ez volt Sue célja, hát elérte. Összetörtem, belepasszíroztam a matracba, és még menekülni sem tudott, mert Mari szorosan fogta a bokáját. De úgy tûnt, hogy Sue-nak tetszett, és óriásit élveztünk. Elõször, de nem utoljára aznap este.
U.i.: Decemberben megszereztem a nyelvizsgámat (felsõfokú!), csont nélkül, magasan. Két hónap múlva érettségizek, felvételizek. Jerry pedig azt írta, hogy az érettségi ajándékom, egy amerikai körút. Velük!!!

A lift

Jack és én bevásároltunk a helyi szexboltban a születésnapomon; vett nekem egy hatalmas, duplavégû rózsaszín mûpéniszt,néhány fehérnemût és egy élethû méretû vibrátort. Vettünk még pár üveg finom italt és valami harapnivalót. Úgy tûnt kellemes esténk lesz.
Izgatottan beszélgettünk szerzeményeinkrõl, miközben a bevásárló központ hátsó részében lévõ lift felé haladtunk, ami levisz minket a parkolóba. Már várt ott néhány ember és elképzeltem vajon mit szólnának, ha tudnák, hogy mit rejt a barna csomag.
Egy vékony jól öltözött szõke nõ egyedül állt egy aktatáskával, nagyon csinos volt; valószínûleg a komplexum egyik irodájában dolgozott. Aztán mögötte állt egy öltönyös férfi kezeit a zsebébe dugta. Mosolyogtam magamban mikor felfedeztem, hogy a szõke nõ lábát és fenekét bámulja.
Egy fiatal pár is volt ott, éppen csókoloztak, megfeledkeztek mindenrõl ami körülöttük történt. A lány csinosnak tûnt hosszú vörös hajával. Barátjának rövid, fekete haja volt. Mindketten fekete bõrdzsekit és farmert viseltek.
Egy magas néger férfi sétált közben a lifthez, kezében tartva egy éppen elszívott cigarettát, majd ledobta a földre és csizmájával eltaposta. Mindig is szerettem a néger férfiakat, de még soha nem volt szerencsém hozzájuk.
Nekidõltem Jacknek miközben vártuk a liftet, egy örökkévalóságnak tûnt és nagyon közel voltam hozzá hogy a francba hagyjam az egész várakozást. Jack kuncogott, megölelt, majd közel húzott magához és játékosan megcsókolta az orrom hegyét.
Az ajtók lassan kinyíltak majd mind a heten beszálltunk a liftbe, aftershave, parfüm és cigarette füst szaga töltötte ki a kis helyiséget. A lift egy hirtelen rántással lassna elindult. A lift zümmögõ hangja túl hangosnak tûnt és én kérdõn Jackre néztem.
Miközben Jack megrázta a fejét és visszamosolygott rám, a lift lassan megemelkedett, majd egy hangos csattanással megállt. Hirtelen mindenki egyszerre kezdett beszélni. A lift két emelet között állt meg és csak remélni tudtam, hogy a bevásárlóközpont alkalmazottai leellenõrzik a lifteket mielõtt bezárnak.
- Nyugodjon meg mindenki, mindjárt hívom a biztonságiakat a segélykérõn - mondta az öltönyös férfi és felhúzta a kis ajtót ami mögött sejtette a segélykérõ gombot. Mikor megnézte csak drótokat talált. A szõke nõ felkapta a mobiltelefonját -Minden rendben van, semmi pánik, mindjárt kivisznek innen minket.
Mindannyian néztük amint idegesen tárcsázott, közel sem volt olyan nyugodt mint amilyennek látszott. Arca hamuszürkévé vált miközben újra telefonált, majd dühösen megrázta a fejét -Az Isten verje meg! Nincs itt térerõ! Mit fogunk csinálni? Senki sem fog megtalálni minket- nyöszörögte.
Az öltönyös férfi a vállára rakta a fejét, miközben megpróbálta megnyugtatni. Jack lecsúszott és leült a lift padlójára, majd én is mellé telepedtem, hogy kipihenjem a vásárlás fáradalmait. -Azt hiszem nem a legjobb idõpont ez arra hogy bepánikoljunk, inkább helyezzük kényelembe magunkat- vigyorgott rám.
A többiek egymás után mellénk telepedtek, a szõke nõ, az öltönyös férfi még a magas néger férfi is. A vörös hajú szipákolt és barátja lassan körbenézett-Hé emberek nem zavar senkit ha rágyújtunk. Ez megnyugtatja Kate-t.
Egymásra néztünk és megráztuk a fejünket. A fiatal srác ekkor kinyitotta cigisdobozt és kivett belõle egy csikket, meggyújtotta, majd átnyújtotta a lánynak. Ezután elõvett még kettõt és megkínálta vele Jacket és a néger fickót. Mindannyian rágyújtottunk még a szõke nõ és az öltönyös fickó is; pár perc múlva a cigarettafüst betöltötte a szûk kabint.
A feszültség valamelyest enyhült és Jack kinyitotta az egyik piát és körbeadta. Észrevettem a füstön keresztül, hogy a fiatal srác mindegyik üvegbe egy tablettát tett és Jackre pillantottam. Õ csak mosolygott és azt mondta hogy biztosan ecstazy tabletták voltak.
Halkan kuncogtam miközben nagyot kortyoltam az egyik üvegbõl; perceken belül nagyon jól éreztem magam. Teljesen megnyugodtam és felszabadultnak éreztem magam. Azt hiszem a pia és a tabletta megtették hatásukat. Nem volt rajtam bugyi és éreztem Jack farkát a farmerének cippzárja alatt.
A lift füsttel töltött fülkéjében lévõ gyenge fényben tudtam hogy a többiek is megláthatják csupasz seggemet, de nem érdekelt. Megcsókoltam Jacket miközben kezemet dudorodó nadrágjára csúsztattam és mikor farka elõbukkant , gyorsan kielégületlenül puncimba csúsztattam. Felsóhajtottam amint Jack kemény szerszáma szétfeszítette a puncim falát és belebújt mint egy kesztyûbe.
A fiatal vöröshajú mostanra teljesen megnyugodott; kihgombolta barátja nadrágját és éhesen szopni kezdte a fiú farkát, aranyos feje föl le ugrált a srác hasán. Teljesen feléjük fordultam hogy lássam õket és csipõm ugrándozása ugyanolyan gyorssá vált mint ahogy a vöröshajú mozgott.
A szõkére pillantottam; még mindíg szívta a cigit és ivott, miközben az öltönyös férfi lábai között ült és hátát a férfi mellének támasztotta. A férfi kigombolta a blúzát és lágy fehér melleit kiemelte a blúz anyaga mögül. Mindkét kezével gyúrta a hatalmas gömböket és mellbimbóit dörzsölgette.
Elkezdtem fantáziálni; milyen jó lenni nyalni a mellbimbóit, milyen finom és édes lehet az ízük, felsóhajtottam, mikor éreztem hogy rohamosan közeledek az orgazmus felé. Jack szemei csukva voltak, fejét a lift falának támasztotta, miközben mozogtam föl le hosszú kemény farkán.
Hirtelen két fekete kéz ragadta meg a melleimet hátulról, finoman elõhalászva õket a blúzom mögül. -Oh igen- sóhajtottam elégedetten, amint a hosszú ujjak megcsipkedték a bimbóimat.
Jack kinyitotta a szemét és elvigyorodott mikor meglátta a fekete férfit. -Boldog szülinapot édes- suttogta fülemhez hajolva. Jack közelebb húzott a melléhez és egy nedves ujjat éreztem a segglyukamnál, majd a szûk anális járatomban.
Felnyögtem amint éreztem, hogy csiklóm megmerevedik az élvezettõl, az ujj eltûnt és egy vastag makkot éreztem a végbelem bejáratánál. Lyukam befogadta a gigantikus férfiszerszámot. Éreztem amint egyre beljebb nyomul végbelembe ez a fenségesen nagy fekete hímtag.
Jack elkezdett döfködni alulról miközben a fekete férfi dugta a segglyukamat. Kezek futottak végig a testemen, dörzsölték klitoriszomat, gyötörték bimbóimat. Egymás után élveztem el és azt akartam hogy sohase legyen vége.
Miközben a két férfi dugta mindkét lyukamat, felfedeztem hogy a fiatalok már teljesen meztelenre vetkõztek, a lány még mindíg barátja farkát szopta, de most már a srác is nyalta a punciját. A dugás, a szopás hangjai és sóhajok töltötték ki a liftet, és a valaha volt legjobb születésnappá alakult át ez a rosszul induló kaland.
Az öltönyös és a szõke nõ a sarokban álltak, a férfi gatyája a bokájánál, a nõ szõknyája pedig a derekán. A szõke megtámasztotta magát a lift falán, hatalmas mellbimbói fel és le ugrándoztak, miközben az öltönyös kitartóan kefélni kezdte..
Elõnyös helyzetemnél fogva a földön láthattam amint az öltönyös masszív farka eltûnik a szõke nedves, csillogó puncijában. Olyan volt mintha egy live showt néznék aminek én is része vagyok. Rámnéztek és visszamosolyogtak rám mielõtt egy heves orgazmus végig nem futott testükön.
Éreztem hogy megint végigfut rajtam a gyönyör, a két pénisz még mindíg folytatta mozgásást vörös megduzzadt lyukaimban.
A fekete fickó kihúzta segglyukamból kemény dorongját és utána Jack farka is kicsusszant belõlem. A fekete felém fordult és megnézhettem azt a hatalmas szerszámát amit szûk seggembe dugott.
Könnyedén felemelt a földrõl és a lift falának nyomott, hasonló pozícióban voltam mint a szõke nõ. Majd egy erõteljes lõkéssel bedöfte hatalmas farkát spermával töltött puncimba.
Felnyögtem amikor éreztem hogy belémnyomja azt a szörnyû nagy péniszét. Súlyommal ránehezedtem a farkára egészen addíg míg teljesen be nem hatolt szétfeszített vaginámba. Láttam amint Jack feláll és a vörös hajúhoz megy, majd a szájába rakja farkát, miközben a fiuja hatulról kefélte a vörös hajú fiatalt.
A fekete fickó elkezdett dugni mint egy gép; masszív erõs lökéseivel az õrületbe kergetett, miközben farka ki be járt bennem. Soha nem keféltem még ilyen erõsen életemben; kigomboltam ingét és éreztem ahogy izmai megfeszülnek az erõlködéstõl amit dugásom okozott.
Lábaim szélesre nyitottam , hogy a hatalmas, fekete hímtag könnyen eltûnhessen világos szõrzettel borított puncimban. Hátrahajolt így lehetõségm nyílt megnézni óriási farkát munka közben.
A szõke egenlõre visszavonult, az öltönyös pasi a vöröshajú lány seggét, Jack pedig a pináját kefélte, miközben a lány sóhajtozva szopta tovább barátja farkát.
Végigfuttattam kezem a szõke nagy mellein, megrázogatva a bimbóit, majd fejemet lehajtva számba vettem az egyik édes gombocskáját. A padlón feküdtünk , csókoltok és simogattuk egymást , a néger fickó kezével masszírozta farkát miközben nézett minket.
Szétnyitottam a nõ lábait és fölé térdeltem, majd széthúztam ujjaimmal a szeméremajkait és nyaltam megduzzadt klitoriszát. Mikor nyelvemet mélyebbre dugtam éreztem a számban az öltönyös spermájának ízét, ami beborította a nagymellû nõ vagináját.
A fekete fickó odajött hozzánk és megfordított minket; a szõke nõ került felülre és én feküdtem a padlón. Majd hevesen ismét egymás nyálazásához fogtunk.
A néger fiú farka egy lassú lökéssel becsusszant a szõke ciklon pinájába, majd kihúzta fekete szerszámát és óvatosan a formás seggbe vezette. A nõ felsikoltott meglepetésében mikor hirtelen elõre lökték, amitõl feje a térdeim közé került.
Teljesen szétnyitottam lábaimat hogy könnyen hozzáférhessen éhes pinámhoz, éreztem amint széthúzza a szeméremajkaimat és lassan nyalni kezdett, majd ujjat becsusztatta az elõbb jól megdugott segglyukamba. Szoptam és szívtam a csiklóját, miközben a néger ki be húzogatta hímtagját a seggebben, fekete, spermával borított golyói a fejem felett csapódtak a kis szöszke puncijának.
A szõkeség mind a négy ujját bedugta pinámba és jó mélyen ujjazott, éreztem amint ujjaival a méhszájamnál matat. Keze ekkor már csuklóig bennem volt, szélesre tárta ezzel pinámat. Hangosan felnyögtem -Dugd be amennyire tudod, basszál meg ököllel, édes!! Oh igen ez az !!
A fekete fickó szorgalmasan pumpált felettem, hangosan felnyögött mikor megtöltötte a szõke nõ seggét spermájával, ami az arcomra és a számba folyt miközben nyaltam a szöszke vagináját.
Nem láttam Jacket, de tudtam hogy nézi a fölöttem térdelõ nõt; akinek keze teljesen bennem volt most miközben az öklével dugott. A fekete szörny kicsusszant a szûk segglyukból én pedig olyan gyorsan nyaltam a csöpögõ gecit amennyire gyorsan csak tudtam.
Ismerõs fasz tûnt fel a fejem felett és tûnt el a szöszke pinájában, miközben õ még mindig szorgalmasan öklözött. Nyalni kezdtem a szõrös gólyókat is a punci mellett. A szöszke most hangosan zihált és lassan kihúzta kezét a pinámból.
Kicsúsztam a szõke alól, egyedül maradt Jackkel. Az öltönyös gyorsan elkapott és becsúsztatta farkát a seggembe. Felsohajtottam miközben szembe fordultam vele. Láttam amint Jack keféli a szöszkét, a néger pedig a vöröshajú tinédzsert dugta aki hangosan nyöszörgött a félelmetes méretû szerszámtól miközben vékony kis testében csúszkált.
A barátja nézte egy darabig amíg barátnõjét kefélik, majd addíg verte a farkát amíg megint kemény nem lett. Odajött hozzám és az arcomba nyomta merev hímvesszejét. Kinyitottam a számat és éreztem amint makkja a számba csusszant és hagytam hogy egészen a torkomig dugja dákóját. Ezután rimikusan elkezdte kefélni a számat mintha egy pinát dugna.
Nem tudtam mozogni, mivel az öltönyös fickó szorosan tartott miközben dugta a seggemet, így a vöröshajú barátja erõteljes lökéssel tudta dugni a számat, mélyen bedugta a torkomba. Hallottam Jack lihegésést és zihálását miközben kefélte a szõkét és a vöröshajú hangos levegõvételeit kis sóhajokkal mialatt a nagyfaszú srác pumpálta õt.
Az öltönyös pasas váltakozva hol a pinámba hol a seggembe dugta a farkát, ujjai közé vette a csiklómat és dörzsölgette miközben kefeélt.
Éreztem hogy mindjárt elmegyek és nyöszörögni kezdtem a fasz mellett ami tovább kefélte a számat , mintha egy igazi vagina lenne. Miközben hullámokban tört rám a gyönyör a számban lévõ fasz eldurrant és nagy adag gecit lõtt a torkomba, majd pár másodperc múlva az öltönyös pasas is kihúzta szûk lyukamból a faszát és a seggemre lõtte ragacsos spermáját.
Mindannyian kimerülten estünk össza a sok nyalás, dugás és szopás után; az éjszaka hátralévõ részét alvással töltöttük el. A világosság ébresztett fel és a lift nyitott ajtajára bámultam, és meglepetten néztem a liftszerelõ és a kivül várakozó emberekre.
A csupasz, spermával borított testek feküdtek a földön, üres üvegek és kajás zacskók hevertek a levetett ruhadarabok között. Jackre vigyorogtam, miközben õ és a többiek is kezdtek ébredezni és lassan kidörzsölték az álmot a szemükbõl. -Hé emberek Mi történt itt a múlt éjjel? - vigyorgott ránk a szerelõ miközben megcsóválta a fejét.

2008. május 14., szerda

A jéghideg szőke bombázó.

Az orvosi rendelőben ezúttal is sokan voltak. Megkérdeztem, hogy ki az utolsó beteg, mire egy köpcös ősz úr jelentkezett. Elsütöttem e célra gyártott saját ötletemet, hogy "téved, mert én vagyok", aztán megadóan ültem le az egyik üres székbe. Sajnos, gondoltam, ezúttal ki kell várni a sort, hisz elfogytak a gyógyszereim, ráadásul valami új pollenre is reagál a szervezetem, talán csalán, vagy ürömfű, végül is teljesen mindegy, a lényeg, ilyenkor gyakran fulladok, gyógyszer kell. Azért sem tudom megúszni a sorban állást, mert a háziorvosom szabadságon van, s a helyettesnek mégsem üzenhetek be, hogy mit szeretnék felíratni. Szóval, itt ülök a háziorvosom rendelőjének fehér falai között, egy fehér padon, s nézegetem a magammal hozott újságcikkeket, melyekből ötletet kellene merítenem tanulmányom befejezéséhez, ám a "globalizációs csapda" aktuális hírei nem kötik le figyelmemet, s az elfogult hangú, szenvedélyes publicisztikákat is hamar félreteszem. Kínomban már egy ingyen újságot kezdtem forgatni, amikor egy 25 év körüli, szőke bombázó libbent át az előtéren, halkan köszönt, majd fehér, mélyen dekoltált, miniszoknyás ruhácskáját igazgatva velem szemben leült. Azonnal ionizálódott a levegő, s az unalmas újságok helyett az izgalmas dekoltázst kezdtem figyelni, amely kiváló kirakata volt a kívánatosan kreolszínűre barnult, figyelemre méltó nagyságű kebleknek. A lány időnként rám pillantott, némi érdeklődést látta.Ill a szemében. Gondolatban már vetkőztettem, s fotóztam, amikor elővillantak kissé kiálló fogai. Na, gondoltam, ezt el kell takartatni, mert lerontja azt a Marilyn Monroe hatást, amelyet nemcsak a haj színe, s a dekoltázs biztosított, de a lány mimikája is; tényleg ügyesen mozgatta a száját. Ha mosolyog az bájos, ám nem előnyös, de ez a kissé csodálkozó ajaktartás kellően erotikus és jól takarja a fogakat. Vajon mit tudhatnak ezek az érzéki ajkak? Eddig jutottam a gondolatokkal, amikor beszólítottak. A rendelőben elbolondoztam az asszisztensnővel s a doktonnővel, közben - vizsgálatok nélkül - megkaptam a recepteket és a fegyverviselési engedélyem meghosszabbításához szükséges orvosi igazolást is. Régi tapasztala.tom, hogy laza stílusban könnyebben megy az "ügyintézés", s ez vonatkozik a ma még kissé a múlt rendszerre emlékeztető, hivatalnok-stílursú háziorvosi szolgálatra is. Dolgom végeztével sietve távoztam, mert reményeim szerint még nyitva a patika, s akkor ki tudom váltani az enyhet adó inhalátort. Tévedtem, mert a környék összes gyógyszertára zárva volt. Egy ötlettől vezérelve a rendelő felé vezettem a kocsit, "hátha most már végez a kicsike", gondoltam, s egyben egy utolsó kísérletet tettem, abban a reményben, mégis találok egy nyitott patikát. Nem volt esélyem, mert ez, az orvoshoz legközelebb fekvő, mindig korán bezárt. Nos, kétszeresen tévedtem, meut a hölgyet nem láttam, de a gyógyszertár nyitva volt. Igaz, a vele szemben levő, záráshoz készülő posta fegyveres őre (hiába, az utóbbi két évben háromszor is kirabolták a lakótelepi kis postát) "feltűnés nélkül" méregetni kezdett, de én erre ügyet sem vetettem, a kocsi ajtaját nyitva hagyva siettem be a patikába. Nem sokkal később - immár gyógyszereimmel együtt - ismét kocsiba ültem, s elindultam haza. Arra gondoltam, hogy ezúttal is kihagytam egy jó lehetőséget, mert ha nem vagyok ilyen gyáva, s leszólítom a rendelőben a nőt, minden másképp alakulhatott volna! Például felajánlhattam voina neki a portréfotózás lehetőségét (épp egy címlaphoz kerestem modellt), s erre nem szoktam elutasítást kapni! Aztán - ha már kapcsolatban vagyunk - esetleg meg is vizsgálhatók azok a kihívó keblek, s ellenőrizhető az is, hogy a bűvöletes ajkak a táplálkozáson és kommunikáción kívül alkalmasak-e másra is? Amíg ezen gondolkoztam, még egy saroknyit sem mentem, s máris megláttam a nöt! A hozzám legközelebbi utcasarkon fordult be, egy másik lánnyal jöttek velem szembe. Még bosszankodni sem maradt időm azon, hogy "Ime itt a lány, de most meg nincs egyedül", amikor láttam: éppen búcsút intenek egymásnak. Azonnal kapcsoltam, lassítva melléjük közelítettem, majd a leparkoltam a járda mellé. - Bocs, kisasszony, a rendelőben nem akartam félreértéseket keltve leszólítani, de készülő könyvem címlapjára keresek egy alkalmas modellt, s miután a maga me~jelenése olyan elbűvölő, felkérném, adja kölcsön az arcát egy fotó erejéig! - Hát nem is tudom, hogy megfelelnék-e? - rebegte, mire gyorsan közbeszóltam: - Ne válaszoljon most, csak gondolkozzon rajta, hogy akar-e könyvem címlapjára kerülni. Fotogén arca van, s tényleg címlapra való jelenség, valódi bombázó! Egyébként - s itt bemutatkoztam -, újságíró vagyok, itt az igazolványom (tényleg megmutattam neki, figyelmesen nézegette, aztán visszaadta, de szerintem semmit nem olvasott ki ajellegtelen lapocskáról), sajnos névkártya nincs nálam, de felírom a telefonszámomat, s ha megadja a sajátját, küldök egyet, meg elküldöm a könyv szinopszisát is, ebből megismerheti a könyv témáját. Csak azért, hogy lássa, mire vállalkozik. A lány arcán az tükröződött, hogy a hirtelen történtek hatására nem tud az elmondottakra koncentrálni, észre sem vette, hogy itt tulajdonképpen leszólították, kapott egy kétes ajánlatot, ezért gyenge kitérést sejtető válasza sem lepett meg: - Köszönöm, de most nagyon le vagyok robbanva, valami vírus... Hát majd gondolkozom, hogy esetleg... - Csak ezt kérem magától! Az pedig nem baj, ha most nincs topformában, nem most fotózunk! - vágtam közbe. - Ha döntött, s addigra majd rendbe jön, telefonál, aztán meg úgyis kap egyjó sminkest és meglátja, magácska még gyönyörűbb lesz, mint az életben! Higgyen nekem, jó szemem van ehhez. Tény és való, hogy korábbi modell-válogatásaim "helyezettjei" valamennyien befutottak, akadt, aki az én kiadványomban jelent meg először, s csinált aztán karriert, volt, akit "felfedeztem", de máshol érvényesítette adottságait. A lány tétovaságát látva megkérdeztem: - Akkor felírhatom a telefonomat? A szőke bombázó láthatóan örült az agitációnak meg a bókoknak, ezért aztán kérésemre rábólintott: - Igen. S ahogy a mesében ilyenkor lenni szokott, természetesem még toll sem volt nálam, ezért a járda tűloldalán lévö pedikűrös üzletbe ugrottam be kérni egyet. Közben elsütöttem egy idétlen mókát, azt mondtam, hogy majd holnap benézek hozzájuk, mert én is kérek szép zöld körmöket. Az üzletben lévők kuncogtak az ötleten, majd az egyik kislány kezembe nyomott egy tollat, amivel rögtön kirobogtam a várakozó lányhoz, s máris felírtam a címemet egy hirtelenjében széttépett gyógyszeres doboz hátuljára. Aztán a lány feldiktálta nevét, címét és telefonszámát, erre én hálálkodva búcsúztam tőle: - Köszönöm kedves kisasszony, tovább nem is zavarom, csak jobbulást kívánok! Akkor majd hívjuk egymást. - Rendben. Viszlát. - Csókolom a kezét. Hosszú ideig nem láttam Bogit. Először akkor beszéltünk, amikor fotózni kellett volna, de valahogy nem jött össze a dolog, azt hiszem nem találta meg a művésznő címét, vagy nem talált oda, lényegtelen, mert közben a kiadóm befucscsolt, ezért a könyvem ugrott, s már nem volt szükség a portré-fotóra. E szomorú tény ellenére sem csökkent abbéli vágyam, hogy a lánnyal mielőbb találkozzak, ám én is lusta voltam, s ritkán hívtam, ő meg nyilván nagyon elfoglalt lehetett, mert soha nem volt otthon. A "nagy találkozás" váratlanul jött el. Egy fogadáson futottunk össze, s két igazi, Zwack-féle unikum "társaságában" megkérdezhettem tőle, hogy mit szólna egy randevúhoz. Nem tiltakozott, ebből azt a következtetést vontam le, hogy most kell ütni a vasat, mert a lány szimpatizál velem, s könnyen rávehető egy laza kis kalandra. - Nos, máskor, s máshol találkozzunk, vagy elszökjünk innen? - tettem fel a gyakorlatias kérdést. - Tőlem el is szökhetünk - válaszolta a szempilláit lassan leeresztve -, mert nagyon unalmasnak tartom ezt a társaságot. A szót azon nyomban tett követte, s a ruhatárba mentünk. Útközben rádiótelefonon taxit hívtam, aztán kivettük a kabátokat, majd felöltözve kisétáltunk a ház elé. Amíg a kocsira vártunk, megkérdeztem: - Hozzám, hozzád, vagy szállodába'? Érthetően meglepődött a tegező hangnemen, de nem tiltakozott ellene, inkább az ajánlattal próbált vitatkozni: - Én szívesebben mennék egy szórakozóhelyre... - Oké, de ha felnőttek vagyunk, s tudjuk, mit akarunk, akkor talán el lehetne kerülni a tiszteletköröket. Én határozottan egy lepedőtesztetjavasolnék, hisz végül is egy átmulatott éjszaka után úgyis ott kötnénk ki, tehátjavallom, hogy mégjózanul kezdjünk hozzá az abszolvációhoz. - Há-á-át - nyújtotta el a választ Bogi -, nem is tudom, olyan gyors a stílusod! - Ám célravezető - feleltem, s nem engedtem a rohamot elhárítani. - Ha tudod, hogy mit akarsz, akkor a célhoz két úton érhetsz el: kicsit kacskaringósan, vagy sallangmentesen, egyenes úton. Két kérdés van mindössze: akarod-e, s ha ezt eldöntötted, akkor már csak az: mikor? Bogi maga elé nézett, látszott rajta, hogy vívódik önmagával. Nem siettettem a választ, rágyújtottam, elengedtem néhány füstkarikát, mire végre döntött: - Igen és most... Átöleltem a vállát, s egy puszit nyomtam az arcára. - Kösz, ezt szerettem volna kérni. Megérkezett a taxi is, így gyorsan feltettem a kérdést: - Nos, akkor hozzám, hozzád, vagy hotelbe? - Az utóbbit választanám - mondta nagyon halkan a lány, s érezhető volt, hogy még mindig nem békélt meg önmagával. Beszálltunk az autóba, s bemondtam a sofőrnek egy közeli hotel címét. Az úton nem szóltunk egymáshoz, de amikor a hotel feljárójára gördült az autó, Bogi - némi feszültség volt érezhető szorításában - megfogta a kezem. - Félsz? - kérdeztem halkan. - Inkább feszült vagyok... - rebegte, és hozzám bújt. - Én is - válaszoltam, s megcsókoltam. Először és futólag. Ténylegesen éreztem a feszültséget, amely mindenkit uralmába kerít az első alkalommal. Ilyenkor az a nagy kérdés: le tudod-e győzni önmagadat? Aki erre képtelen, az mindig gátlásos marad, ám a fegyelmezetteknek egy izgalmakkal teli, csodálatos élményt jelent az effajta, villámgyors beteljesülés. A feszültség mindaddig tartott, amíg a zuhany alá nem álltunk. A kapkodva levetett, egymásra dobált ruhák is jelezték, hogy még nem az előjáték része a vetkőzés. A partnerek inkább szeretnének az egészen már túl lenni, izgalmuk csak részben nemi jellegű, s bár a vágy erőteljes motívum, azért itt még a megismerés izgalma játssza a főszerepet. Mi is akkor kezdtünk természetesen viselkedni, amikor a zuhanyrózsa erős vízsugara alá állva testünk összeért, s bőrünkön keresztül csillapította a felkorbácsolt érzelmeket. Leszappanoztuk egymást, aztán gondosan lemostuk a habot. Ez egy különleges előjáték volt, most már egymás testére koncentrálva kerestük a későbbi tánzczc~císi pontokat, s amikor regisztráltuk azok helyét, megnylgodva tértünk át az új abb területek felkutatására. A zuhanypróba végén már kellően ismertük egymást, s fel is voltunk ajzva annyira, hogy rögtön az ágyba meneküljünk. Bogi szorosan átölelt, nem beszélt, de forró teste, lágy ölelése tudatta velem, hogy átadta magát kényemre-kedvemre, bízik bennem, s kívánja az együttlétet. Bogi fehér, simatapintásű bőre izgatóan hatott rám. Simogattam, csókoltam, mire ő ellazulva tapadt hozzám. Kezem teste ezer titkát fürkészte, s amikor öléhez értem, tapasztalhattam, hogy teljesen rám hangolódott. A síkos testrész tapintása tovább fokozta vágyamat, s ezt az sem csillapította, hogy először, s igazán megcsókoltam őt. Hosszú, erotikus csók volt. Ajkaink egymásra tapadtak, nyelvünk játékosan egybeért, fogunk koccant. Élveztük egymás ízét, s a nyelvek kígyózó mozgása kérlelhetetlenül tovább izgatott mindkettőnket. Közben kezemmel simogattam, lábammal átkaroltam derekát, s igyekeztem teljesen birtokba venni testét. Bogi teljes mértékben átadta magát, most már kitárulkozva fogadta közeledésemet, sőt kezdeményezően simogatta felajzott testemet. - Belédmegyek... - szóltam, mire combjai még inkább kitárultak. - Gyere... - súgta, s én két ujjal segítettem a behatolást, majd óvatosan megkezdtem a hőn áhitott aktust. Először lassú mozgással éreztettem vele a birtokbavételt, aztán a mozgás felgyorsult. A lány átszellemült arccal, lehunyt szempillákkal élvezte munkálkodásomat, s a nedves hüvely ütemes szorításai, a csípő apró ellenlökései, a formás derék kigyózó mozgása következtében nem sokáig bírtam a tempót. Kénytelen voltam ismét lassítani, mert attól tartottam, hogy idejekorán "elköszönök", s ez mindkettőnknek fájdalmas lett volna! Így aztán - ennek megelőzésére - időnként leálltam, ilyenkor csodálatos, kemény melleit, meredező bimbóit csókolgattam, vagy éppen tüzes ölét simogattam. Hálás volt a kényeztetésért, mert egyszer csak kiengedett magából, fekvő helyzetében félfordulatot tett, aztán rám hajolt és bemutatta, hogy mire is készek azok az érzéki ajkak~ Én sem maradtam tétlen, s fürge nyelvjátékkalköszöntem meg kezdeményezését. Rövidebb szüneteket is közbeiktattam, így aztán egy jó negyedórán át izgattuk egymást. Amikor elérkezett az idő, s vágyunk a beteljesülés előtt állt, abbahagytuk a játékot, s egy újabb csókba forrva lágyan ringatózva kezdtük el a végső visszaszámlálást. A csűcspont elérése ekkor már nem tartott sokáig. A kirobbanás erejétjelezte, hogy egyikünk sem volt képes fegyelmezni magát, ennek meglehetősen jól hallható, bár teljességgel artikulálatlanjelei voltak, de meg sem próbáltuk ezeket csitítani, csak élveztük egymást. A testünk minden porcikáján eláradó kéj megrázó élményeit megpróbáltam rögzíteni magamban, ám ez természetesen képtelenség, hisz a kéjérzet - bár a testi örömök következménye - az agyban keletkezik, ezért csak azt érzed, hogy jó, jó, nagyon jó... és jön fölfelé az érzés... aztán robban, jön a torok mélyéről feltörő, hosszan elnyújtott Á-Á-Á!... Közben tested megfeszül, érezhetően kiürülsz... és egyre csak jó... még jobb... és vége, elcsitulsz, megpihensz, jön az ernyedés. Ő még sóhajt egy picit, aztán csak az ernyedő hüvely lazulását érzed... Aztán elcsitultunk, majd néhány óra múltán ismét elkezdődhet a -játék! Vágyainknak csupán fáradtságunk korlátozhatja, s amikor ez végül is bekövetkezett, mély álomba szenderültünk. S amennyiben az olvasó boldog "heppiendet" sejt, sajnos ki kell ábrándítanom. A szerelmes éjszakát nem követte másik, mert esetünkben valóban két idegen ember találkozott véletlenszerűen, egy olyan alkalmas pillanatban, amikor mindkettejüknek épp a másikra volt szüksége. Azért "vonalban maradtunk", időnként - amikor lelki baja volt valamelyikünknek - telefonon szót váltottunk. Így értesültem arról, hogy Bogi férjhez ment, lediplomázott, s boldog családanyaként otthon dolgozik. Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával elúj ságolta, hogy megint terhes, aztán kissé panaszosan hozzátette: - ...És légy szíves, ne is próbálkozz, mert találkozásunk óta már legalább tíz kilóval nehezebb lettem, eldefonnálódtam, úgyhogy borzasztó csalódás érne... Mit mondjak, nem állt szándékomban a látogatás, de erre tényleg beindultam! A terhes nő látványa mindig felizgatott... - Tudod mit? - rögtönöztem. - Akkor majd nem nézek rád, de azért egyszer felugrom hozzád! Nem tiltakozott, ezért egy szabad délelőttömön felkerestem. Egy aranyos, vidám kisfiúval a karján fogadott, s a felszedett kilók tényleg meglátszottak rajta! Ám ez nemcsak negatív változás volt, hisz az egykori dús keblek most - nyilván a terhesség következtében - hatalmassá nőttek, s ez nálam soha nem jelentett hátrányt. Olyannyira, hogy hamarjában támadt is néhány ötletem a népszerű tejellátOrendSZer ~~yICISZI'IOSIÍCISCII''Cl~~... Bogi a konyhában ültetett le, mert - mint mondta - a gyereket rövidesen a szobában le kell fektetnie. Kávét főzött, s egy kis unikumot is töltött, ám szemein láttam, hogy szeretne ezeken végre tűl lenni. Vágyik valamire, ami nem a gyermekneveléssel, a család ellátásával és a vendéglátással kapcsolatos, szeretné, ha végre történhetne vele valami, ami a hónapok óta parlagon heverő testét lázba hozza, felizzítja, s elenyészi. Mondtam is neki: - Nem vagy te nagyon elhagyatva? - De, igen! Férjem nyűgös a terhességtől, közelembe sem jön, pedig ő akarta a babát... Ezért örültem meg neked, te jó barát vagy, s talán megkérhetlek egy kis szívességre. - S mi lenne az? - adtam az ártatlant. - Hát, ha ezt el kell mondani, akkor te sem vagy a régi... Bogi hangja keserűen szólt, nem volt alkalmas az idétlen játék befogadására , ezért komolyra fordítottam a szót: - Értelek. Tégy rendet a gyerek körül, aztán gyere mellém. Bogi elvonult a sráccal, s rövid ideig matatott a szobába. Amikor visszajött a kívánt állapot beállt, ölembe ültettem, s megcsókoltam. A viszonzás lenyűgöző volt, olyan, mint egykor, az első szeretkezésünk alkalmával: szenvedélyes és csábító. Fürge kis nyelve alaposan elbánt az enyémmel, ügyes mozgással hárította folytonos áthatolási kezdeményezéseimet. Az ellenállás csak arra szolgált, hogy elandalítson, aztán a legváratlanabb pillanatban befogadja, majd a fogaival azonnal csapdába is zárja nyelvemet. A játszadozás nem tartott sokáig, mert a hatalmas keblek gyorsan felizgattak, s a pocak simogatása után megtettem a kezdő lépéseket az alsó régiók elfoglalására is. Végül az áhított aktus nem történt meg, Bogi több okot is megjelölt problémaként. Az egyik ok meglepett, azt mondta, hogy férje teljesen átállította az orális erotika élvezetére, így ma már neki ez a módszer igazi, teljes kielégülést jelent. Erre felvilágosítottam, hogy ez azért nem olyan elviselhetetlen számomra, s nem fogok tiltakozni ellene, ha támad. Sőt, ha lehetne, követelném is e módszer alkalmazását. Nem kellett követelni. Bogi elém térdelt, s nagy műgonddal előhalászat vágyai meredező tárgyát. Előbb - illedelmes kislány módjára - "köszöntötte", vagyis rózsaszínű nyelvecskéjével körbenyalogatta a vöröslő makkot, aztán egy hosszantartó játékot mutatott be, amelyben vezető szerepet a még mindig csodálatos ajkak kaptak, hosszű ujjai pedig statisztaként működtek közre a játékban. A nedves ajkak varázslatos puhasággal siklottak a duzzadó, vérerekkel dúsan szabdalt hengeren. Eközben nyelvecskéje apró kis csapásokkal sorozott, s amikor a makkhoz ért, szája a lágy cirógatásról szívómozgásra váltott. Az már csak a hab volt a tortán, hogy az anyaság hormonjai következtében megduzzadt kebleit közben játékosan simogathattam. Ez a fajta kényeztetés mindkettőnknek nagyon jólesett. Ténykérdés, hogy ezúttal hamar eljutottam odáig, amikor már csak egy dolog érdekelt, az, hogy élvezzek, érezzem a feltörő kéjt, érezzem amint erősödik, egyre erőteljesebb és aztán... szétrobban a világ, a lány nyüszít, én hörgök, aztán elhallgat, mire gyengéden megsimogatom... Kész... Elnyúlok a széken. Bármennyire gyors és hatásos volt Bogi szólója, amire célba értem, ő már többszörösen megelőzött, így a végső ellágyulás mindkettőnk számára enyhet adott, s egy fontos tapasztalatot: ma is jelentünk egymásnak valamit. Talán nem is keveset...

2008. május 12., hétfő

2 * 2 néha 5

Feleségemmel úgymond nyitott házasságban élünk. Gyermekünk még nincs és ameddig kettesben vagyunk, szeretnénk minél jobban kiélvezni az életet. A nyitott házasság számunkra nem azt jelenti, hogy külön utakat járunk, hanem inkább másokat is próbálunk beszervezni erotikus játékainkba. Jelenleg is tart gyümölcsözõ kapcsolatunk egy közelben lakó korunkbeli házaspárral. Egy társasutazáson ismertük meg õket. Fogalmunk sem volt róla, hogy két-három saroknyira laknak tõlünk. Az üdülés alatt nem alakult ki semmiféle szexuális kapcsolat közöttünk. Egyszerûen jóléreztük együtt magunkat. Sokat beszélgettünk, szórakoztunk, de szó sem esett a testiségrõl. Megfogadtuk, hogy tartjuk a kapcsolatot hazatértünk után is. Így is lett. Eljárogattunk szórakozni, vacsorázni. Egyre jobban összeismerkedtünk. Rájöttünk, hogy nagyon is sok a közös bennünk és lassan-lassan a szex is terítékre került. Eleinte egymás elõtt szeretkeztünk, ami mondhatom, sokkal izgalmasabbá tette együttléteinket. Majd megtörtént a párcsere is. Mostanra eléggé összeszokott négyesfogatot alkotunk. Nem is terveztük mások beavatását kis körünkbe. Sok dolgot együtt éltünk át elõször, illetve sok élményt csak együtt tudunk átélni. Innen indul rövid kis történetünk. Nem tartom magam gátlásosnak, sem szégyenlõsnek, de korábban még nem vitt be a lélek szexshopba. Pornófilmet is csak bátorító konyak után szoktam kikölcsönözni, de ilyen bolt elõtt minden bátorságom és magabiztosságom elhagy. A feleségem szülinapjára pedig ígértem valami pajzán eszközt, de akkor nem is gondoltam, milyen nehezen tudom majd kivitelezni a dolgot. Csak álltam a szexbolt elõtt, jobban mondva a harmadik kirakatnyira onnan és vártam, hogy visszaszálljon belém a lélek. Már közeledett a zárás és én még mindig kint voltam. Vettem egy nagy levegõt és lassú léptekkel odasétáltam az ajtóig majd hirtelen benyitottam. Nem történt semmi olyasmi, amitõl korábban tartottam. Egy fiatal hölgy volt az eladó, aki azonnal nagyon udvariasan megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben. Hebegtem, de végül kinyögtem, hogy a mûkukik érdekelnének. Amikor megkérdezte, hogy saját részemre veszem-e, azt hittem kandikameráznak, de nem. Ránéztem és teljesen komolynak tûnt. Mondtam, hogy a feleségemet szeretném meglepni vele. Végigmutogatta a kínálatot, végül nagy dilemma után egy 40 centis duplavégû szerszámnál maradtam. Picit vastagabb volt az enyémnél és hasonlított az igazira. Szépen becsomagoltattam és alig vártam, hogy átadhassam kedvesemnek Anikónak. Szinte futva tettem meg az utat a metrótól hazáig. Majdnem megfeledkeztem a virágról. Végül minden együtt volt. Becsengettem. Anikó sütött fõzött otthon, mivel estére vendégeket vártunk. Ugye mondanom se kell, hogy kiket. Megcsókoltam és fülig érõ szájjal adtam át szerzeményemet. Õ izgatottan bontogatta, majd meglepetten nézett rám. Nem gondolta volna, hogy valóban megveszem. Égtem a vágytól, hogy kipróbálhassuk. Ölembe kaptam hát asszonykámat és irány a hálószoba. Remegõ kézzel próbáltam megszabadítani, amúgy sem túl sok ruhájától. A nagy igyekezetben a kis sütõ-fõzõ köténykéjét összecsombékoltam. Az nem is jött le, de nem is bántam, mert azon kívül minden ruhája a földre csúszott. Sõt, még izgató is volt rajta az a kis fehér ruhadarab, ami inkább kívánatosabbá tette csinos testét, mintsem eltakart volna belõle fontos részleteket. Hanyatt fektettem Anikót és melleit a kötény pántjai mellett kiszabadítottam és élvezettel láttam hozzá a már meredt bimbók kényeztetéséhez. Egyik kezemmel bûvészi ügyességgel a feneke alá nyúltam és a punciját kezdtem simogatni, ellenõrizve, hogy mikor lesz már elég nedves. Nem akartam ajtóstól rontani a házba, de nem sok idõnk volt míg a vendégeink megérkeznek. Nem is kellett sokat dolgoznom, mert a heves lerohanásom meghozta az eredményét. Ha pinácskájának lucskossága nem is árulta volna el, mennyire izgatott a drágám, akkor is meghallottam volna egyre zihálóbb lélegzetvételeibõl és apróbb nyögéseibõl. Egy ujjal már a csiklóját izgattam, ami keményen ágaskodott ki rejtekébõl. Elérkezettnek láttam a pillanatot ajándékom felavatására. Elõvettem hát a mûkukit. Anikó játékosan bekapta az egyik végét, szopást imitálva. Alig fért el a szájában a makk. Elég termetes jószág volt, a boltban nem tûnt ekkorának. Én bekaptam a másik végét, amin jót nevettünk mindketten. Majd megfogtam "segítõtársamat" és kedvesem puncijához közeledtem. Nem tudtam megállni, hogy ne nyaljak bele mélyen a vágatba, mert annyira imádom a szépen nyírt cuncusát. A nedvei már szüntelenül áramlottak, így mikor odaérintettem a kukit, hamar síkos lett a vége. Köröztem a puncijánál, de nem akartam elsietni. Anikó a csípõjét megemelve próbált volna rácsúszni, de én még nem akartam. Inkább végigsimogattam az egész kukit a pinusán, egyre jobban benedvezve az oldalát is. Már a popsinyílásáig folytak nedvei, így oda is lecsúsztattam a kukit. Sohasem próbáltuk még az anális szexet, nem is forszíroztam, mert Anikó idegenkedett tõle. Most is rándult egyet, mikor odaértem, de inkább a meglepetéstõl, mint attól, hogy kellemetlen lett volna. Ekkor elérkezettnek láttam az idõt, hogy megnézzem befér-e a nagy mûdorong. Kedvesem lucskos puncijához érintettem a makkot és óvatosan nyomtam elõre. Lélegzete szaggatott lett és kicsiket sikkantott is, de lassan haladt befelé a játékszer. Amikor a makk eltûnt Anikóban, kicsit megálltam. Õ remegett a kéjtõl és amolyan "abba ne hagyd!" pillantást vetett rám. Aprókat mozgatva haladtam befelé, amikor sistergést hallottunk a konyha felõl. A feleségem kicsit megrándult, amikor eljutott tudatáig a felismerés, hogy félbehagyta a sütést és már ki tudja mióta és mi történik a konyhában. Próbált felkelni, de a méretes dorong nem engedte. Kelletlenül kihúztam belõle a mûkukit és hagytam felkelni. Egy csókot nyomott az arcomra és mondta, hogy itt folytatjuk. Én már nem nagyon bíztam a dologban. Nemsokára visszatért a konyhából, de gondterhelt arca elárulta, hogy nem az elõbb félbehagyott ügyünk miatt érkezett vissza. - Elromlott a sütõ - mondta kissé ingerült hangon. Tudtam, hogy nem rám mérges, de akkor is le voltam lombozva. Sajnos ilyen szerelések szempontjából nem vagyok az az "igazi férfi" típus. Sohasem érdekeltek igazán a hasonló szerelvények és például az autók sem. Hirtelen eszembe jutott a szomszédunk, aki segített már egy pár dologban, hátha õ ért a gáztûzhelyekhez is. Felhívtam, hogy lenne-e olyan kedves megnézni. Nemsokára csengetett is. Ahogy beengedtem, nem értettem, miért bámulja annyira Anikót. Szerintem a kedvesem is elég késõn kapcsolt, mert én is akkor döbbentem rá, hogy továbbra is csak a semmit nem takaró kötény van rajta. Kissé szégyenkezõ arccal elment magára kapni valamit. A szomszédunk, Józsi egy tapasztalt 45 év körüli férfi, így nemsokára rá is jött, az volt a gond, hogy kifutott a tepsibõl az éppen sülõ étel szaftja és az folyt bele a fúvókába. Azt mondta, hogy várni kell amíg lehûl, mert akkor tudja majd kitisztítani. Közben befutottak vendégeink is, a közös nyaraláson megismert Attila és neje, Dóra. Elõször meg voltak lepõdve, hogy kettõ helyett hárman vagyunk, de hamar átlátták a helyzetet. Leültettük õket és Anikó inni hozott mindnyájunknak. Józsi is szívesen fogadta az italt. A feleségem bevezette vendégeinket a nappaliba. Én inkább udvariasságból, mint kíváncsiságból Józsival maradtam a konyhában. A fúvóka lehûlt, Józsi elkezdte a kipucolását egy drótkefével. Közben érdeklõdõ arccal figyeltem, õ pedig szakértõ módon magyarázta a gáztûzhely mûködését. Ekkor kissé meg is feledkeztem vendégeinkrõl. Mikor újra égett a tûzhely, gondoltam szólok Anikónak, hogy folytathatja a félbehagyott sütést. Az elsõ szólításomra nem jött válasz, a másodikra se. Nem szeretek ordítozni a lakásban, ezért inkább utánanéztem, miért is nem hallja a feleségem, hogy hívom. Bementem a nappaliba, de egy teremtett lelket nem találtam ott. Az üres poharaik az asztalon, de õk sehol. Nem túl nagy a lakásunk, ezért sok gondolkodást nem igényelt, merre lehetnek. Benyitottam a hálószobába és egy gyönyörû kép fogadott. Attila a mûkukival kényeztette a két lányt. A lábaim között azonnal élet jelentkezett, de próbáltam visszafogni magam, mert nem feledkeztem meg Józsiról, akit a konyhában hagytam. Szóltam Anikónak, hogy kész a tûzhely. Õ egy bosszús, de játékos pillantás kíséretében feltápászkodott. Ekkor láttam, hogy átnéz a vállam fölött. Megfordultam, és észrevettem, hogy Józsi az elõszobából figyel minket. Rögtön eszembe ötlött, hogy vajon mit láthatott abból, amit én is láttam az elõbb. Zavartan visszamentem a konyhába, ahová kis ruhaigazgatás után Anikó is követett. Õ is megkapta az instrukciókat Józsitól, hogy ezentúl hogyan tegye be a tepsit. Közben szomszédunkat kínálni se nagyon kellett az italból, töltött magának. A sütésbõl nem sok volt hátra, így pár percen belül finom illatok terjengtek a konyha felõl. Anikó, szerintem csak udvariasságból megkérdezte Józsit, hogy van-e kedve velünk vacsorázni. Gondolom a válasz után azonnal meg is bánta, hogy ilyen jólnevelten viselkedett. Józsi szívest örömest igent mondott. Megterítettünk hát öt személyre és asztalhoz hívtuk vendégeinket is. Lehet, hogy az ital okozta, de az asztalnál szinte végig Józsi beszélt. Rengeteg disznó viccet sütött el, amivel én úgy éreztem, hogy az elõbb látottakra próbál utalni. Dícsérte a lányokat, hogy milyen szépek és csinosak, és bárcsak fiatalabb lenne pár évvel. Ekkor a kissé becsípett Dóra megjegyezte, hogy nem olyan öreg õ még, hogy ilyeneket mondjon. Erre a kedves megjegyzésre hálából Józsi végigsimította Dóra combját. Dóra kissé zavartan mosolygott, de nem szólt semmit. Kissé már bántam, hogy áthívtam, de mit tehettem volna? Minél többet ivott, annál közelebb húzódott Dórához. Nemsokára észrevettem, amit rajtam kívül más nem láthatott, hogy Józsi keze Attila feleségének combját simogatja, és már egy pillanatra se veszi el onnan. Dóra eleinte idegesen pislogott körbe, de amint látta, hogy senki nem figyeli, hagyta neki, hagy csináljon amit akar. A beszélgetés evés után is folytatódott. Szerintem már mindenki Józsi távozására várt, de õ még csak egy fél mozdulatot sem tett az ajtó felé. Sõt, egyre feljebb haladt Dóra combján és már az amúgy se hosszú ruháját is felhajtotta egy kicsit. A combja belsõ részén nyugtatta a kezét, majd a bugyi felé közelített. Ekkor szántam el magam, hogy beinvitálom a társaságot a nappaliba. Mondanom sem kell, hogy Józsi úgy jött, mint akinek kötelezõ. Befelé jövet mind Anikó, mind Dóra fenekére rápaskolt egy kicsit. Egyre szemtelenebbül célozgatott a hálószobában történtekre, de mivel mindannyiunk elengedte a füle mellett, abbahagyta a dolgot. Egyszer csak gondolt egyet és elköszönt tõlünk. Fellélegeztem. Azt mondta, ne kísérjük ki, hát nem kísértük. Ekkor végre a tárgyra térhettünk. - Láttam, hogy megmutattad nekik az ajándékodat. - kezdtem. - Igen, már alig várom, hogy folytassuk, mert az nem járja, hogy az ember lányát saját szülinapján kétszer is félbeszakítsák! - mondta Anikó tréfásan, és azzal az egyik válláról hagyta lecsúszni a ruhája pántját. Mögé álltam és simogatni kezdtem meztelen vállát, minden mozdulatomnál kicsivel lejjebb húzva a ruhát. Nemsokára már egyik mellét is kiszabadítottam és azt markolásztam nagy élvezettel. Attila elkezdte ugyanezt Dórával. Mindnyájan izgalomban voltunk, lehet, hogy a várakozás miatt is, vagy a helyzet hozta, de nem is törõdtünk a külvilággal. Figyeltük egymást, ami csak fokozta az izgalmakat. Mintha tükör elõtt álltunk volna, úgy nézhettünk ki. Amit egyikünk csinált a feleségével, azt csinálta a másikunk is. A lányok arca sugárzott a boldogságtól. Kisvártatva mindketten meztelenül álltak elõttünk, a mi nadrágjainkban pedig egyre jobban feszült az izgalom. Anikó hátranyúlt és megmarkolta a farkam, majd minden átmenet nélkül megfordult és térdre ereszkedve szabadította ki a sliccembõl. Amikor ott meredezett elõtte a szerszámom, hátra nézett Dórára, hogy tartja-e vele a lépést. Tartotta, kezében pedig Attila dorongja lüktetett. Mindketten szopni kezdték az elõttük álló faszokat. Már nagyon vártam azt a nedves forró érzést, amit feleségem szájában éreztem. Ütemesen mozogtam, löktem a szájába magam. Ha sokáig így folytatódik, gyorsan a végére értem volna, de nem akartam még. Felhúztam magamhoz Anikót és megcsókoltam. Aztán ölben vittem a hálószobába. Utánunk jött Dóra és Attila is. Az ágyon még ott hevert a mûkuki. Kezembe vettem és a sajátom mellé tettem, úgy fogva, mintha megnyúlt volna az enyém. Anikó hanyatt dobta magát és akkorára terpesztette combjait, mint még soha. Puncija nedvesen csillogott, nem is volt szükség síkosításra. Letettem a mûfaszt az ágyra és óvatosan a sajátomat nyomtam tövig a puncijába. Nagy sóhajjal fogadott magába, majd még néhányszor mélyen belemerültem. Azzal kihúztam a farkam Anikóból és újra kézbe vettem a mûfütyit. Attiláékra pillantva láttuk, hogy nagy 69-ben vannak elfoglalva. Amint észrevették, hogy nézzük õket, abbahagyták. Nem mintha zavarban lettek volna, de tudták õk is, hogy ma valami elõnyt élvez. És ez a valami Anikó ajándéka volt. A mûfasz egyik végét könnyedén becsúsztattam a feleségem puncijába. Ekkor Dóra is közelebb feküdt, így a másik vége az övébe került. Próbáltam ide-oda húzgálni, de nem volt az igazi. Ekkor bekövetkezett, amire egyikünk sem számított. Az ajtóból belépett Józsi, kezében a farkával, amelyen látszott, hogy nem most vette elõ. - Majd én megmutatom, hogy is kéne ezt - mondta borízû hangon. Mindnyájan megrettentünk kissé. Visszajött? Vagy el sem ment? Mostmár mindegy, mert itt van. Nem akartam jelenetet rendezni, ezért feleségemre bíztam, hogy mit is teszünk. Józsi semmit sem vett észre pillanatnyi dilemmámból, hanem Dórát térdre segítette, majd Anikóval is ugyanezt tette. Négykézlábra állította õket, úgy hogy a fenekük tíz centire lehetett egymástól. Majd megmarkolta a mûfaszt és ívben meghajlította. Odahelyezte a lányok puncijához és hagyta, hogy a begörbített mûdorong lassan kírúgja magát. Így mélyen belebújt mindkét lány pinusába. Ekkor már biztos voltam benne, hogy Anikó annyira izgatott, hogy nem érdekli, ki és hogyan, de dugja már meg az ajándék fasszal. Józsi megfogta a kimaradó részét és húzogatni kezdte a fenekük között. A lányok egyre hangosabban sóhajtoztak. Nem bírtam tovább, annyira be voltam indulva, hogy már nem feszélyezett Józsi jelenléte sem, így Anikó szájába adtam a farkam, amit õ õrült tempóban szopni kezdett. Attila is követte a példámat. Józsi pedig egyik kezével a mûbránert huzigálta, a másikkal hol a sajátját, hogy a lányok fenekét fogdosta. Néha a popsilyukaikat is megcélozta, amire mindig egy kisebb nemtetszést kifejezõ rándulás volt a válasz. A mûkuki már tocsogó hangokat adott ki, annyira nedves volt a lányoktól. Egyszer észrevettem, hogy szomszédom nemsokára elélvez. Egyre gyorsabban ráncigálta lüktetõ szerszámát, majd lassított. Farka hegyét Dóra fenekére irányította és egy adag gecit lõtt rá. A második löket Anikó popóján landolt és így váltogatta amíg csak egy csepp is jött belõle. Végül a farkával kente szét a fenekükön. A lányok mozgásából is arra következtettem, hogy nemsokára eljön a vég számukra is. Viszont Attila gyorsabb volt. Kirántotta faszát felesége szájából, de már nem tudta irányítani az elsõ sugarat, mert az Dóra hajába ment. A többi pedig az arcára. Itt már én sem állhattam meg. Ki sem húztam a faszom Anikó szájából, hanem a torkára eresztettem bõ táramat. Próbálta lenyelni amennyit csak tudott, de jutott az arcára is belõle. Ekkor Józsi már csak a mûkukival foglalkozott, mivel a sajátját már kifacsarta. Növelte az iramot. Egyszercsak Dóra háta elkezdett hullámzani és nagyokat nyögve élvezett. Rázkódott tõle az ágy. Ilyenkor nagyon közel nyomta a popsiját a kedveseméhez, amitõl a mûfasz nagy mélységekbe merült pináikban. Anikót is elérte a szülinapi orgazmusa. A popsinyílásának összehúzódásaiból láttam, hogy mindjárt robban. Szinte kiabált, dobálta magát. Gyönyöre nem akart szûnni. Közben Józsi gecijétõl síkos popsiját markolásztam és a hátát simogattam. Mindkét lány kipirulva pihegett elõttünk. Tudtam, hogy még nincs vége ennek az estének. Nem is tévedtem.