A dönci puncik dícsérete

Sosem szerettem a kövér nőket.
Volt a családunkban egy nagynéni, aki anyám szerint meg sem bírt méretkezni a szobamérlegen, annyira terebélyes volt. Az biztos, hogy többet nyomott száz kilónál, de csak találgatni lehetett, hogy mennyivel, mert ő maga soha sem árulta el. Engem nagyon szeretett, én meg hacsak tehettem, mindig elmenekültem előle, mert féltem attól a rengeteg hájtól, meg izzadtságszagtól, ami egyet jelentett vele. A testes nőket érettebb koromban is széles ívben elkerültem. Dehát a sors szeszélye kiszámíthatatlan...
Nem, a feleségem, akiről most már csak múlt időben beszélhetek, egyáltalán nem volt kövér. Amikor párt kerestem magamnak, erre kimondottan ügyeltem. Ő a pehelysúlyú hölgyek közül való volt, ráadásul állandóan fogyókúrázott, úgyhogy idővel még annál is vékonyabb lett, mint amikor elvettem. Kiálló csípőcsontjai miatt elölről már nem is mertem megközelíteni. Hogy őszinte legyek, más pozitúrában is mind kevesebbszer érintkeztem vele. Hét éve voltunk házasok s ennek a hetesnek nem ok nélkül van olyan rossz híre: sok más párhoz hasonlóan a mi házasságunk is hullámvölgybe került. Megszűntünk érdekesek lenni egymásnak. Hol voltak már azok az idők, amikor alig vártam, hogy a munkából hazaérjek? A legszívesebben haza se mentem volna. Dehát hová mehettem volna máshova? Legénykori barátnőim mind felszívódtak, a munkahelyemen csupa férfiak dolgoztak, a nejem barátnőin meg jól meglátszott, hogy nem az én ízlésem szerint lettek összeválogatva. Mindegyikük szabad volt ugyan, dehát nyilván azért, mert olyanok voltak, hogy a kutyának sem kellettek. Mintha egyenesen arra ügyelve válogatta volna őket össze a feleségem, nehogy valamelyikbe beleszeressek. Ráadásul még minduntalan dicsérte is őket, hogy ilyen aranyosak, meg olyan aranyosak. Hát dicséretes is az, ha egy nőnek jó a szíve, de azért a melle is lehetne jó, vagy legalább a pofija kívánatos. Ezek a nők ha megjelentek, én máris húztam a csíkot - a hangjukat se akartam hallani.
Egy nap azzal a hírrel állított haza Andrea, az oldalbordám, hogy képzeljem kivel futott össze: Icával, egykori osztálytársával. Boldogan újságolta, hogy Ica nemsokára Pestre költözik, és éppen a közelünkben talált egy lakást, s ezentúl majd gyakrabban lehetnek együtt. És hogy néz ki az a te híres régi-új barátnőd? - kérdeztem. Majd meglátod - hangzott a kitérő válasz -, annyit azonban elárulhatok, hogy ő is erősen fogyókúrázik. Egy újabb csontkollekció - gondoltam magamban.
Icáról ezenkívül azt is megtudtam, hogy az elemiben ugyan padtársa volt az én párocskámnak, de az iskolában nem nagyon kedvelték egymást, most pedig már az első találkozás után a legjobb barátnők lettek. Nem régen vált el a férjétől - hét évi "boldog" házasság után -, aminek az volt a fő oka, hogy nem lehetett gyerekük. Állítólag Ica hibájából. Sajnos, ez a probléma a mi házasságunkat is érintette, mert Andrea is meddő, s nem csodálkoztam rajta, hogy a két nő egy csapásra olyan jól megértette egymást.
Megismerkedésünkre akkor került sor, amikor Ica az új lakásba beköltözött. Andreával együtt elmentünk hozzá, hogy segítsünk neki a bútorokat helyre rakni. Ha még láttatok kövér nőt! Széle, hossza egy! Ugyan hogy nézne ki, ha még nem is fogyózna? Ennek ellenére igen fürgén mozog, és az arca még szépnek is mondható, kivált amikor nevet. Márpedig nagyon szeret kacarászni, csilingelő hangja messzire elhallatszik.
- Jaj, nagyon köszönöm a segítségeteket - hálálkodott Ica, amikor el akartunk tőle köszönni -, mondjátok, mennyivel tartozom?
- Mennyivel tartoznál?! Ugyan már ne hülyéskedj! Máskor is csak szólj és mi bármiben szívesen a rendelkezésedre állunk.
- Bármiben? - kérdezett vissza ravaszkás mosollyal.
- Persze, hogy bármiben - erősítette meg a nejem, a szó kétértelműségét eleresztve a füle mellett.
- Na jó, akkor majd természetben fizetek: holnap este várlak benneteket vacsorára.
Hazafelé menet megjegyeztem, hogy ilyen kövér nővel a nagynéném óta nem találkoztam.
- Pedig - volt Andrea válasza - Ica bevallása szerint nemcsak a gyermektelenség miatt borult fel a házasságuk, hanem ahhoz az ő félrelépései is jelentős mértékben hozzájárultak.
- Ne mondd! Igaz: de gustibus non est disputandum. Akadnak férfiak, akik épp a duci nőkre buknak. Csak azt tudnám, hogy mit esznek rajtuk.
- Ha jobban megismered, meglátod, hogy ez a rengeteg háj arany szívet takar.
- Ezt a frázist már ismerem - tettem hozzá, de csak úgy magamban.
A vacsora igazán pompás volt, meglátszott rajta, hogy nagy ínyenc, aki készítette. Ilyen koszt mellett nem csoda, hogy szaporodnak a kilók. Ennek ellenére Icát ekkor mintha nem találtam volna olyan kövérnek. A ruha ugyan igencsak feszült rajta, de jobban megnézve már nem tűnt a teste idomtalannak. A mellei hatalmasak voltak, az igaz, az ülepe is jókora, a lábai meg vastagok - de valahogy mégis formásak.
Néhány nappal később szólt Andrea, hogy nem mennék-e át Icához, mert vett egy könyvállványt, de nem tudja összeállítani.
Átmentem. Icát remek hangulatban találtam, s amíg én dolgoztam, ő jókat mesélt és közben nagyokat kacagott. Gömbölyded teste rázkódott a nevetéstől, miközben a szemei szinte szikrát hánytak. (Állítólag az ilyen tipusú nők a legjobbak az ágyban, mert hogy semmiféle testi gyönyörtől nem riadnak vissza.)
- Mivel tartozom? - hangzott el az udvarias kérdés - Vagy most is azt szeretnéd, ha természetben fizetnék?
- Ugyan Ica, felejtsd el az egészet. Hanem tudod mit kérek tőled? Látom sok könyved van. Idekölcsönöznéd ezt a Zilahy regényt?
- Nagyon szívesen. Más kívánságod nincsen?
- Nincs - válaszoltam hirtelen -, meg most már mennem is kell, mert Andrea biztosan türelmetlenül vár.
- De példás egy férj vagy...
- Na, arról még beszélhetnénk...
- Én is úgy gondolom, mert Andrea eddig nem valami sok jót mondott el rólad.
Na, tessék! A nejemnek az volt az első dolga, hogy a barátnője előtt jól befeketetítsen. Megállj, ezért még szorulsz!
Ettől a naptól kezdve éjjel-nappal magam előtt láttam Ica dús kebleit, gömbölyű farát és huncutul nevető szemeit.
A kölcsön kapott könyvet gyorsan kiolvastam és siettem visszavinni.
- Jaj, de jó, hogy jöttél! - fogadott Ica - A mosogatósom lefolyója eldugult, s éppen hívni akartalak.
Megjavítottam.
Ezután jól esett egy kicsit megpihennem, mert a lábaim ugyancsak elzsibbadtak a sok guggolástól.
- Nem kérdezem, hogy mivel tartozom - kezdte Ica -, úgyis tudom, azt válaszolnád, hogy majd természetben elszámolunk. Igaz? - fordult felém kihívóan.
Világos volt előttem, hogy mire céloz. Semmi értelme nem lett volna a dolgot tovább halogatni. Ott állt előttem ez a rubensi madonna egy szál alig valamiben, s a Napnál is világosabb volt, hogy mit akar. Én is ugyanazt akartam.
- Igaz - mondtam , s máris nyúltam felé. - Gyere, hadd tapogatom meg azokat a pompás melleket!
- A melleimre vagy kiváncsi? Tessék!
És máris lefejtette magáról ruhája keskeny vállpántjait. A két előbuggyanó hófehér görögdinnye majd kiverte a szememet. A mellbimbókat jókora csokoládébarna holdudvar vette körül. (Imádom a csokoládét!) Én, mint egy kiéhezett csecsszopó, azonnal nekiestem az egyik dinnyének, de a két markom kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az egészet összefogjam. Fogtam amennyit bírtam, a számmal pedig megcéloztam a kiálló mellbimbót. Ugyancsak méretes volt az is. Ahogy megéreztem a női mell illatát s ízét, a nadrágomban azon nyomban gyökeres változások mentek végbe.
- Te, nagy gyerek ! - szólalt meg Ica, s elkezdte a hajamat simogatni. Én pedig egy idő után a másik dinnyét is birtokba vettem, amely talán egy picit kisebb volt, de még mindig legalább háromszor akkora, mint Andreáé.
- Hanem most már te is mutathatnál nekem valamit - szólt egy idő után Ica.
- Ugyan mit? - kérdeztem naivul.
- A párod nekem arra panaszkodott, hogy túl nagy a szerszámod s gyakran okozol neki vele fájdalmat.
- Hát, hol nagy, hol meg kicsi - válaszoltam tréfára fordítva a dolgot.
- Most éppen mekkora?
- Itt van, állapítsd meg magad.
Egyetlen mozdulattal kiléptem a nadrágból is meg a gatyából is. A gyerekcsinálóm a hasamnak ütődött.
- Valóban szép példány - hangzott Ica véleménye -, ugyan hány centi lehet?
- Mérd meg!
- Mivel? Szabócentivel?
- Én annál alkalmasabb mérőezközt is ismerek: Ezzel e!
S már nyúltam is a lábai közé. Még megérkezésemkor észrevettem, hogy a nőn nincsen bugyi, s ahogy felrántottam a kurta szoknyácskát, teljes pompájában elém tárult Ica mohás Vénusz-dombja.
- Lassan a testtel!- intett le ő - Előbb jőjjön a kuki, azután jöhet a punci. - Most én következem. Hadd veszem kezelésbe ezt a remek fütyköst!
- Nem csinálhatnánk úgy, hogy nekem is jó legyen?
- Jó lesz, ne aggódj. Faszszopásban én nemzetközi mester vagyok.
- Nem vonom kétségbe - jegyeztem meg -, de talán mégis jobb lenne, ha az ágyra feküdnénk.
- Nem bánom. Gyere, legalább majd felavatjuk az új ágyat.
S felavattuk.
A hatvankilencessel kezdtük. A pinabejáratot, bevallom, közel sem volt olyan könnyű megtalálni, mint Andreánál. Legnagyobb meglepetésemre a lyuk jóval kisebb volt, mint amekkorára számítottam. Ica egyébként nem is az a kimondott hájtömeg volt, háj helyett inkább vastag szalonnaréteg borította testét, amely eredetileg igen formás lehetett. Csiklója majdnem akkora volt, mint a mellbimbói, percekig eljátszadoztam vele.
Amikor úgy találtam, hogy most már nem halogathatjuk tovább a dolgot, visszakértem fényesre nyalt kukrimat, s szép lassan az őt megillető helyre passzintottam. Ica forró vaginája szerelmesen a betolakodóra tapadt s kezdődhetett a legszebb játék, amire a természet megtanította az embereket. Az üde női testen úgy feküdtem, mint valami puha pihepárnán - dehogy is tört a csípőcsontja! - , s azt is kénytelen voltam megállapítani, hogy egy szerényebb méretű kolbász a vastag szalonnaréteg miatt bizony nehezen érné el Ica puncijának minden zugát.
Időközben egymás száját is felfedeztük, s én a nyelvemmel ugyanabban a tempóban ingereltem ott fent, mint a farkammal ott lent. Már nagyon közel jártam a beteljesüléshez, amikor végre Icát elárasztotta a kéj. Érezni lehetett, ahogy egész testén végigifutnak az orgazmus hullámai. Mintha sorozatos áramütések érték volna: egy, kettő, három, négy... Behumott szemmel várta végig, hogy én is kiürüljek és lenyugodjak. Egymást átölelve feküdtünk még jó darabig. Én szólaltam meg elsőnek:
- Nos, sikerült megmérned?
- Mit? Ja..., sikerült.
- És mekkora?
- Pont akkora, amekkora nekem kell. (Egyébként úgy kinyújtózkodva majdnem húsz centi.) Nem is hinnéd, hogy a férfiak többségének milyen rövid a farkincája! A volt férjem is a kurtafarkúak közé tartozott. És még zokon vette, hogy olykor-olykor félreléptem. Ráadásul akivel megcsaltam, az sem volt sokkal különbül fölszerelkezve. Bezzeg, ha te lettél volna a párom, nem jutott volna eszembe más ágyába bújni!
Letusoltunk s Ica megkínált valami harapnivalóval meg egy kis borral, hogy pótoljam az elvesztett energiát. Nyár volt, jó meleg. Én csak az alsónadrágot vettem magamra, Ica meg egy fürdőköpenybe bújt, ami alól hol az egyik melle, hol pedig valamelyik sonkája villant ki. Már arra gondoltam, hogy nem ártana lassan hazamenni, amikor Ica egy fényképalbumot tett elébem:
- Nehogy azt hidd, hogy én mindig ilyen kövér voltam. Nézd meg például ezt az osztályképet. Próbáld meg kitalálni, hogy melyik vagyok rajta én.
Képtelen voltam rá.
- Ez! - és a legszemrevalóbb lányra mutatott. - Én voltam az osztályban a legszebb s egyben a legcsintalanabb. El se hinnéd, hogy mi mindent csináltam még középiskolás koromban. Hogy mást ne mondjak: például elcsábítottam a tornatanárunkat. (Nem volt túl nehéz.) A végén meg hozzámentem ahhoz a kispöcsú palihoz, aki képtelen volt akárcsak egyszer is kielégíteni. Különböző hormonkezeléseknek vetettem alá magamat, csakhogy állapotos maradhassak. Gyerek helyett azonban jöttek a kilók s most elleshetem, amíg valaki belémszeret.
- Én már beléd is estem - szakítottam félbe.
- Azt jól lehetett érezni, amikor belém estél. Dehát mit kezdjek egy nős emberrel?
- Mit? Ezt!
És máris lerántottam róla a fürdőköpenyt s ott helyben letepertem. Mire a gatyát letoltam, az én pinakotróm már javában ágaskodott s Ica pinusa is perceken belül készen állt a nagy csatára. A nemi ütközet ezúttal nem tartott sokáig, de annál hevesebb volt. Szállt a toll minden irányba s a végén félholtan rogytunk egymás karjaiba.
Ettől kezdve állandó kölcsönzőjévé váltam Ica gazdag könyvtárának.
Andrea gyanúját úgy próbáltam elhessegetni, hogy továbbra is hajtogattam, mennyire ki nem állhatom a kövér nőket. Közben ő az első pillanattól kezdve sejtette - a finom női ösztön megsúgta neki - , hogy mi játszódik le a háta mögött. Amikor pedig arról értesült, hogy a meddőnek kikiáltott Ica babát vár - beadta a válópert. Simán elválasztottak bennünket. Icához költöztem, összeházasodtunk s azóta is boldogan nevelgetjük gyönyörű kislányunkat. ( Remélem, lesz akkora kurva, mint az édesanyja.)
Andreával továbbra is jóban vagyunk, már régen megbocsájtott mindkettőnknek - könnyű megbocsájtanunk annak, akit nem szeretünk -, sőt, ha szólunk neki, szívesen eljön, hogy vigyázzon a gyerekre. Úgy veszi, mintha egy kicsit a sajátja is lenne - hiszen az ő (egykori) férje csinálta.
Második feleségem lassan leadogatja a fölösleges kilókat, amit már-már kezdek sajnálni. Meg is mondtam neki, hogy vigyázzon, mert én nemcsak a túl kövér, de a túl sovány nőket sem szeretem - úgy általába véve. Dehát attól még igen messze jár.
Ki hitte volna, hogy valamikor is egy "teltkarcsú" nőbe leszek szerelmes? Ha pedig arra gondolok, hogy énellőttem már jópár férfi megfordult az életében - akarom mondani: a szaftos puncilijában - , azonnal begerjedek.
Ezt se tételeztem volna fel magamról azelőtt.