2008. május 14., szerda

A jéghideg szőke bombázó.

Az orvosi rendelőben ezúttal is sokan voltak. Megkérdeztem, hogy ki az utolsó beteg, mire egy köpcös ősz úr jelentkezett. Elsütöttem e célra gyártott saját ötletemet, hogy "téved, mert én vagyok", aztán megadóan ültem le az egyik üres székbe. Sajnos, gondoltam, ezúttal ki kell várni a sort, hisz elfogytak a gyógyszereim, ráadásul valami új pollenre is reagál a szervezetem, talán csalán, vagy ürömfű, végül is teljesen mindegy, a lényeg, ilyenkor gyakran fulladok, gyógyszer kell. Azért sem tudom megúszni a sorban állást, mert a háziorvosom szabadságon van, s a helyettesnek mégsem üzenhetek be, hogy mit szeretnék felíratni. Szóval, itt ülök a háziorvosom rendelőjének fehér falai között, egy fehér padon, s nézegetem a magammal hozott újságcikkeket, melyekből ötletet kellene merítenem tanulmányom befejezéséhez, ám a "globalizációs csapda" aktuális hírei nem kötik le figyelmemet, s az elfogult hangú, szenvedélyes publicisztikákat is hamar félreteszem. Kínomban már egy ingyen újságot kezdtem forgatni, amikor egy 25 év körüli, szőke bombázó libbent át az előtéren, halkan köszönt, majd fehér, mélyen dekoltált, miniszoknyás ruhácskáját igazgatva velem szemben leült. Azonnal ionizálódott a levegő, s az unalmas újságok helyett az izgalmas dekoltázst kezdtem figyelni, amely kiváló kirakata volt a kívánatosan kreolszínűre barnult, figyelemre méltó nagyságű kebleknek. A lány időnként rám pillantott, némi érdeklődést látta.Ill a szemében. Gondolatban már vetkőztettem, s fotóztam, amikor elővillantak kissé kiálló fogai. Na, gondoltam, ezt el kell takartatni, mert lerontja azt a Marilyn Monroe hatást, amelyet nemcsak a haj színe, s a dekoltázs biztosított, de a lány mimikája is; tényleg ügyesen mozgatta a száját. Ha mosolyog az bájos, ám nem előnyös, de ez a kissé csodálkozó ajaktartás kellően erotikus és jól takarja a fogakat. Vajon mit tudhatnak ezek az érzéki ajkak? Eddig jutottam a gondolatokkal, amikor beszólítottak. A rendelőben elbolondoztam az asszisztensnővel s a doktonnővel, közben - vizsgálatok nélkül - megkaptam a recepteket és a fegyverviselési engedélyem meghosszabbításához szükséges orvosi igazolást is. Régi tapasztala.tom, hogy laza stílusban könnyebben megy az "ügyintézés", s ez vonatkozik a ma még kissé a múlt rendszerre emlékeztető, hivatalnok-stílursú háziorvosi szolgálatra is. Dolgom végeztével sietve távoztam, mert reményeim szerint még nyitva a patika, s akkor ki tudom váltani az enyhet adó inhalátort. Tévedtem, mert a környék összes gyógyszertára zárva volt. Egy ötlettől vezérelve a rendelő felé vezettem a kocsit, "hátha most már végez a kicsike", gondoltam, s egyben egy utolsó kísérletet tettem, abban a reményben, mégis találok egy nyitott patikát. Nem volt esélyem, mert ez, az orvoshoz legközelebb fekvő, mindig korán bezárt. Nos, kétszeresen tévedtem, meut a hölgyet nem láttam, de a gyógyszertár nyitva volt. Igaz, a vele szemben levő, záráshoz készülő posta fegyveres őre (hiába, az utóbbi két évben háromszor is kirabolták a lakótelepi kis postát) "feltűnés nélkül" méregetni kezdett, de én erre ügyet sem vetettem, a kocsi ajtaját nyitva hagyva siettem be a patikába. Nem sokkal később - immár gyógyszereimmel együtt - ismét kocsiba ültem, s elindultam haza. Arra gondoltam, hogy ezúttal is kihagytam egy jó lehetőséget, mert ha nem vagyok ilyen gyáva, s leszólítom a rendelőben a nőt, minden másképp alakulhatott volna! Például felajánlhattam voina neki a portréfotózás lehetőségét (épp egy címlaphoz kerestem modellt), s erre nem szoktam elutasítást kapni! Aztán - ha már kapcsolatban vagyunk - esetleg meg is vizsgálhatók azok a kihívó keblek, s ellenőrizhető az is, hogy a bűvöletes ajkak a táplálkozáson és kommunikáción kívül alkalmasak-e másra is? Amíg ezen gondolkoztam, még egy saroknyit sem mentem, s máris megláttam a nöt! A hozzám legközelebbi utcasarkon fordult be, egy másik lánnyal jöttek velem szembe. Még bosszankodni sem maradt időm azon, hogy "Ime itt a lány, de most meg nincs egyedül", amikor láttam: éppen búcsút intenek egymásnak. Azonnal kapcsoltam, lassítva melléjük közelítettem, majd a leparkoltam a járda mellé. - Bocs, kisasszony, a rendelőben nem akartam félreértéseket keltve leszólítani, de készülő könyvem címlapjára keresek egy alkalmas modellt, s miután a maga me~jelenése olyan elbűvölő, felkérném, adja kölcsön az arcát egy fotó erejéig! - Hát nem is tudom, hogy megfelelnék-e? - rebegte, mire gyorsan közbeszóltam: - Ne válaszoljon most, csak gondolkozzon rajta, hogy akar-e könyvem címlapjára kerülni. Fotogén arca van, s tényleg címlapra való jelenség, valódi bombázó! Egyébként - s itt bemutatkoztam -, újságíró vagyok, itt az igazolványom (tényleg megmutattam neki, figyelmesen nézegette, aztán visszaadta, de szerintem semmit nem olvasott ki ajellegtelen lapocskáról), sajnos névkártya nincs nálam, de felírom a telefonszámomat, s ha megadja a sajátját, küldök egyet, meg elküldöm a könyv szinopszisát is, ebből megismerheti a könyv témáját. Csak azért, hogy lássa, mire vállalkozik. A lány arcán az tükröződött, hogy a hirtelen történtek hatására nem tud az elmondottakra koncentrálni, észre sem vette, hogy itt tulajdonképpen leszólították, kapott egy kétes ajánlatot, ezért gyenge kitérést sejtető válasza sem lepett meg: - Köszönöm, de most nagyon le vagyok robbanva, valami vírus... Hát majd gondolkozom, hogy esetleg... - Csak ezt kérem magától! Az pedig nem baj, ha most nincs topformában, nem most fotózunk! - vágtam közbe. - Ha döntött, s addigra majd rendbe jön, telefonál, aztán meg úgyis kap egyjó sminkest és meglátja, magácska még gyönyörűbb lesz, mint az életben! Higgyen nekem, jó szemem van ehhez. Tény és való, hogy korábbi modell-válogatásaim "helyezettjei" valamennyien befutottak, akadt, aki az én kiadványomban jelent meg először, s csinált aztán karriert, volt, akit "felfedeztem", de máshol érvényesítette adottságait. A lány tétovaságát látva megkérdeztem: - Akkor felírhatom a telefonomat? A szőke bombázó láthatóan örült az agitációnak meg a bókoknak, ezért aztán kérésemre rábólintott: - Igen. S ahogy a mesében ilyenkor lenni szokott, természetesem még toll sem volt nálam, ezért a járda tűloldalán lévö pedikűrös üzletbe ugrottam be kérni egyet. Közben elsütöttem egy idétlen mókát, azt mondtam, hogy majd holnap benézek hozzájuk, mert én is kérek szép zöld körmöket. Az üzletben lévők kuncogtak az ötleten, majd az egyik kislány kezembe nyomott egy tollat, amivel rögtön kirobogtam a várakozó lányhoz, s máris felírtam a címemet egy hirtelenjében széttépett gyógyszeres doboz hátuljára. Aztán a lány feldiktálta nevét, címét és telefonszámát, erre én hálálkodva búcsúztam tőle: - Köszönöm kedves kisasszony, tovább nem is zavarom, csak jobbulást kívánok! Akkor majd hívjuk egymást. - Rendben. Viszlát. - Csókolom a kezét. Hosszú ideig nem láttam Bogit. Először akkor beszéltünk, amikor fotózni kellett volna, de valahogy nem jött össze a dolog, azt hiszem nem találta meg a művésznő címét, vagy nem talált oda, lényegtelen, mert közben a kiadóm befucscsolt, ezért a könyvem ugrott, s már nem volt szükség a portré-fotóra. E szomorú tény ellenére sem csökkent abbéli vágyam, hogy a lánnyal mielőbb találkozzak, ám én is lusta voltam, s ritkán hívtam, ő meg nyilván nagyon elfoglalt lehetett, mert soha nem volt otthon. A "nagy találkozás" váratlanul jött el. Egy fogadáson futottunk össze, s két igazi, Zwack-féle unikum "társaságában" megkérdezhettem tőle, hogy mit szólna egy randevúhoz. Nem tiltakozott, ebből azt a következtetést vontam le, hogy most kell ütni a vasat, mert a lány szimpatizál velem, s könnyen rávehető egy laza kis kalandra. - Nos, máskor, s máshol találkozzunk, vagy elszökjünk innen? - tettem fel a gyakorlatias kérdést. - Tőlem el is szökhetünk - válaszolta a szempilláit lassan leeresztve -, mert nagyon unalmasnak tartom ezt a társaságot. A szót azon nyomban tett követte, s a ruhatárba mentünk. Útközben rádiótelefonon taxit hívtam, aztán kivettük a kabátokat, majd felöltözve kisétáltunk a ház elé. Amíg a kocsira vártunk, megkérdeztem: - Hozzám, hozzád, vagy szállodába'? Érthetően meglepődött a tegező hangnemen, de nem tiltakozott ellene, inkább az ajánlattal próbált vitatkozni: - Én szívesebben mennék egy szórakozóhelyre... - Oké, de ha felnőttek vagyunk, s tudjuk, mit akarunk, akkor talán el lehetne kerülni a tiszteletköröket. Én határozottan egy lepedőtesztetjavasolnék, hisz végül is egy átmulatott éjszaka után úgyis ott kötnénk ki, tehátjavallom, hogy mégjózanul kezdjünk hozzá az abszolvációhoz. - Há-á-át - nyújtotta el a választ Bogi -, nem is tudom, olyan gyors a stílusod! - Ám célravezető - feleltem, s nem engedtem a rohamot elhárítani. - Ha tudod, hogy mit akarsz, akkor a célhoz két úton érhetsz el: kicsit kacskaringósan, vagy sallangmentesen, egyenes úton. Két kérdés van mindössze: akarod-e, s ha ezt eldöntötted, akkor már csak az: mikor? Bogi maga elé nézett, látszott rajta, hogy vívódik önmagával. Nem siettettem a választ, rágyújtottam, elengedtem néhány füstkarikát, mire végre döntött: - Igen és most... Átöleltem a vállát, s egy puszit nyomtam az arcára. - Kösz, ezt szerettem volna kérni. Megérkezett a taxi is, így gyorsan feltettem a kérdést: - Nos, akkor hozzám, hozzád, vagy hotelbe? - Az utóbbit választanám - mondta nagyon halkan a lány, s érezhető volt, hogy még mindig nem békélt meg önmagával. Beszálltunk az autóba, s bemondtam a sofőrnek egy közeli hotel címét. Az úton nem szóltunk egymáshoz, de amikor a hotel feljárójára gördült az autó, Bogi - némi feszültség volt érezhető szorításában - megfogta a kezem. - Félsz? - kérdeztem halkan. - Inkább feszült vagyok... - rebegte, és hozzám bújt. - Én is - válaszoltam, s megcsókoltam. Először és futólag. Ténylegesen éreztem a feszültséget, amely mindenkit uralmába kerít az első alkalommal. Ilyenkor az a nagy kérdés: le tudod-e győzni önmagadat? Aki erre képtelen, az mindig gátlásos marad, ám a fegyelmezetteknek egy izgalmakkal teli, csodálatos élményt jelent az effajta, villámgyors beteljesülés. A feszültség mindaddig tartott, amíg a zuhany alá nem álltunk. A kapkodva levetett, egymásra dobált ruhák is jelezték, hogy még nem az előjáték része a vetkőzés. A partnerek inkább szeretnének az egészen már túl lenni, izgalmuk csak részben nemi jellegű, s bár a vágy erőteljes motívum, azért itt még a megismerés izgalma játssza a főszerepet. Mi is akkor kezdtünk természetesen viselkedni, amikor a zuhanyrózsa erős vízsugara alá állva testünk összeért, s bőrünkön keresztül csillapította a felkorbácsolt érzelmeket. Leszappanoztuk egymást, aztán gondosan lemostuk a habot. Ez egy különleges előjáték volt, most már egymás testére koncentrálva kerestük a későbbi tánzczc~císi pontokat, s amikor regisztráltuk azok helyét, megnylgodva tértünk át az új abb területek felkutatására. A zuhanypróba végén már kellően ismertük egymást, s fel is voltunk ajzva annyira, hogy rögtön az ágyba meneküljünk. Bogi szorosan átölelt, nem beszélt, de forró teste, lágy ölelése tudatta velem, hogy átadta magát kényemre-kedvemre, bízik bennem, s kívánja az együttlétet. Bogi fehér, simatapintásű bőre izgatóan hatott rám. Simogattam, csókoltam, mire ő ellazulva tapadt hozzám. Kezem teste ezer titkát fürkészte, s amikor öléhez értem, tapasztalhattam, hogy teljesen rám hangolódott. A síkos testrész tapintása tovább fokozta vágyamat, s ezt az sem csillapította, hogy először, s igazán megcsókoltam őt. Hosszú, erotikus csók volt. Ajkaink egymásra tapadtak, nyelvünk játékosan egybeért, fogunk koccant. Élveztük egymás ízét, s a nyelvek kígyózó mozgása kérlelhetetlenül tovább izgatott mindkettőnket. Közben kezemmel simogattam, lábammal átkaroltam derekát, s igyekeztem teljesen birtokba venni testét. Bogi teljes mértékben átadta magát, most már kitárulkozva fogadta közeledésemet, sőt kezdeményezően simogatta felajzott testemet. - Belédmegyek... - szóltam, mire combjai még inkább kitárultak. - Gyere... - súgta, s én két ujjal segítettem a behatolást, majd óvatosan megkezdtem a hőn áhitott aktust. Először lassú mozgással éreztettem vele a birtokbavételt, aztán a mozgás felgyorsult. A lány átszellemült arccal, lehunyt szempillákkal élvezte munkálkodásomat, s a nedves hüvely ütemes szorításai, a csípő apró ellenlökései, a formás derék kigyózó mozgása következtében nem sokáig bírtam a tempót. Kénytelen voltam ismét lassítani, mert attól tartottam, hogy idejekorán "elköszönök", s ez mindkettőnknek fájdalmas lett volna! Így aztán - ennek megelőzésére - időnként leálltam, ilyenkor csodálatos, kemény melleit, meredező bimbóit csókolgattam, vagy éppen tüzes ölét simogattam. Hálás volt a kényeztetésért, mert egyszer csak kiengedett magából, fekvő helyzetében félfordulatot tett, aztán rám hajolt és bemutatta, hogy mire is készek azok az érzéki ajkak~ Én sem maradtam tétlen, s fürge nyelvjátékkalköszöntem meg kezdeményezését. Rövidebb szüneteket is közbeiktattam, így aztán egy jó negyedórán át izgattuk egymást. Amikor elérkezett az idő, s vágyunk a beteljesülés előtt állt, abbahagytuk a játékot, s egy újabb csókba forrva lágyan ringatózva kezdtük el a végső visszaszámlálást. A csűcspont elérése ekkor már nem tartott sokáig. A kirobbanás erejétjelezte, hogy egyikünk sem volt képes fegyelmezni magát, ennek meglehetősen jól hallható, bár teljességgel artikulálatlanjelei voltak, de meg sem próbáltuk ezeket csitítani, csak élveztük egymást. A testünk minden porcikáján eláradó kéj megrázó élményeit megpróbáltam rögzíteni magamban, ám ez természetesen képtelenség, hisz a kéjérzet - bár a testi örömök következménye - az agyban keletkezik, ezért csak azt érzed, hogy jó, jó, nagyon jó... és jön fölfelé az érzés... aztán robban, jön a torok mélyéről feltörő, hosszan elnyújtott Á-Á-Á!... Közben tested megfeszül, érezhetően kiürülsz... és egyre csak jó... még jobb... és vége, elcsitulsz, megpihensz, jön az ernyedés. Ő még sóhajt egy picit, aztán csak az ernyedő hüvely lazulását érzed... Aztán elcsitultunk, majd néhány óra múltán ismét elkezdődhet a -játék! Vágyainknak csupán fáradtságunk korlátozhatja, s amikor ez végül is bekövetkezett, mély álomba szenderültünk. S amennyiben az olvasó boldog "heppiendet" sejt, sajnos ki kell ábrándítanom. A szerelmes éjszakát nem követte másik, mert esetünkben valóban két idegen ember találkozott véletlenszerűen, egy olyan alkalmas pillanatban, amikor mindkettejüknek épp a másikra volt szüksége. Azért "vonalban maradtunk", időnként - amikor lelki baja volt valamelyikünknek - telefonon szót váltottunk. Így értesültem arról, hogy Bogi férjhez ment, lediplomázott, s boldog családanyaként otthon dolgozik. Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával elúj ságolta, hogy megint terhes, aztán kissé panaszosan hozzátette: - ...És légy szíves, ne is próbálkozz, mert találkozásunk óta már legalább tíz kilóval nehezebb lettem, eldefonnálódtam, úgyhogy borzasztó csalódás érne... Mit mondjak, nem állt szándékomban a látogatás, de erre tényleg beindultam! A terhes nő látványa mindig felizgatott... - Tudod mit? - rögtönöztem. - Akkor majd nem nézek rád, de azért egyszer felugrom hozzád! Nem tiltakozott, ezért egy szabad délelőttömön felkerestem. Egy aranyos, vidám kisfiúval a karján fogadott, s a felszedett kilók tényleg meglátszottak rajta! Ám ez nemcsak negatív változás volt, hisz az egykori dús keblek most - nyilván a terhesség következtében - hatalmassá nőttek, s ez nálam soha nem jelentett hátrányt. Olyannyira, hogy hamarjában támadt is néhány ötletem a népszerű tejellátOrendSZer ~~yICISZI'IOSIÍCISCII''Cl~~... Bogi a konyhában ültetett le, mert - mint mondta - a gyereket rövidesen a szobában le kell fektetnie. Kávét főzött, s egy kis unikumot is töltött, ám szemein láttam, hogy szeretne ezeken végre tűl lenni. Vágyik valamire, ami nem a gyermekneveléssel, a család ellátásával és a vendéglátással kapcsolatos, szeretné, ha végre történhetne vele valami, ami a hónapok óta parlagon heverő testét lázba hozza, felizzítja, s elenyészi. Mondtam is neki: - Nem vagy te nagyon elhagyatva? - De, igen! Férjem nyűgös a terhességtől, közelembe sem jön, pedig ő akarta a babát... Ezért örültem meg neked, te jó barát vagy, s talán megkérhetlek egy kis szívességre. - S mi lenne az? - adtam az ártatlant. - Hát, ha ezt el kell mondani, akkor te sem vagy a régi... Bogi hangja keserűen szólt, nem volt alkalmas az idétlen játék befogadására , ezért komolyra fordítottam a szót: - Értelek. Tégy rendet a gyerek körül, aztán gyere mellém. Bogi elvonult a sráccal, s rövid ideig matatott a szobába. Amikor visszajött a kívánt állapot beállt, ölembe ültettem, s megcsókoltam. A viszonzás lenyűgöző volt, olyan, mint egykor, az első szeretkezésünk alkalmával: szenvedélyes és csábító. Fürge kis nyelve alaposan elbánt az enyémmel, ügyes mozgással hárította folytonos áthatolási kezdeményezéseimet. Az ellenállás csak arra szolgált, hogy elandalítson, aztán a legváratlanabb pillanatban befogadja, majd a fogaival azonnal csapdába is zárja nyelvemet. A játszadozás nem tartott sokáig, mert a hatalmas keblek gyorsan felizgattak, s a pocak simogatása után megtettem a kezdő lépéseket az alsó régiók elfoglalására is. Végül az áhított aktus nem történt meg, Bogi több okot is megjelölt problémaként. Az egyik ok meglepett, azt mondta, hogy férje teljesen átállította az orális erotika élvezetére, így ma már neki ez a módszer igazi, teljes kielégülést jelent. Erre felvilágosítottam, hogy ez azért nem olyan elviselhetetlen számomra, s nem fogok tiltakozni ellene, ha támad. Sőt, ha lehetne, követelném is e módszer alkalmazását. Nem kellett követelni. Bogi elém térdelt, s nagy műgonddal előhalászat vágyai meredező tárgyát. Előbb - illedelmes kislány módjára - "köszöntötte", vagyis rózsaszínű nyelvecskéjével körbenyalogatta a vöröslő makkot, aztán egy hosszantartó játékot mutatott be, amelyben vezető szerepet a még mindig csodálatos ajkak kaptak, hosszű ujjai pedig statisztaként működtek közre a játékban. A nedves ajkak varázslatos puhasággal siklottak a duzzadó, vérerekkel dúsan szabdalt hengeren. Eközben nyelvecskéje apró kis csapásokkal sorozott, s amikor a makkhoz ért, szája a lágy cirógatásról szívómozgásra váltott. Az már csak a hab volt a tortán, hogy az anyaság hormonjai következtében megduzzadt kebleit közben játékosan simogathattam. Ez a fajta kényeztetés mindkettőnknek nagyon jólesett. Ténykérdés, hogy ezúttal hamar eljutottam odáig, amikor már csak egy dolog érdekelt, az, hogy élvezzek, érezzem a feltörő kéjt, érezzem amint erősödik, egyre erőteljesebb és aztán... szétrobban a világ, a lány nyüszít, én hörgök, aztán elhallgat, mire gyengéden megsimogatom... Kész... Elnyúlok a széken. Bármennyire gyors és hatásos volt Bogi szólója, amire célba értem, ő már többszörösen megelőzött, így a végső ellágyulás mindkettőnk számára enyhet adott, s egy fontos tapasztalatot: ma is jelentünk egymásnak valamit. Talán nem is keveset...

Nincsenek megjegyzések: